Nem tudjuk mikor és hol született, de azt tudjuk, hogy mielőtt végképp kikötött volna Alexandriában sokat utazott Itáliában, Görögországban, Szíriában, Palesztinában. Miután Alexandriában letelepedett kapcsolatba lépett a város egyik leghíresebb tanárával a gnosztikus keresztény hitre megtért Pantainosszal, aki Indiában is megfordult, és így tisztában volt a Buddhista és Brahman tanokkal.. Habár Kelemen Pantainosz legfőbb érdemét abban látta, hogy mindig hűséges maradt az apostoli hagyományokhoz, de nem szabad elfelejteni azt a tényt, hogy az akkori alexandriai ‘apostol hagyomány’ vagy az alexandriai ‘ortodoxia’, de még maga a 'keresztény' fogalma is nagyban eltért a római ortodox-keresztény értelmezéstől. Ennek tudatában tehát nehéz körbeírni, hogy milyen 'apostoli hagyományokat' követett Pantainosz. Alexandriában évszázadok óta megszokott volt a sokféle népség százféle vallása, de a tömegek körében mindig a misztériumvallások voltak a legnépszerűbbek. A misztika izzó ereje és izgató rejtelme befolyásolta és fűtötte az összes többi vallásirányzatot, hitrendszert, filozófiát, beleértve az alexandriai szórványzsidóság jó részét is. Valamelyik meghaló-feltámadó isten kultuszát szinte minden utcasarkon meg lehetett találni; Ozirisz, Szerapisz, Mithrasz templomai, szentélyei jól megfértek a Valentin gnosztikus keresztény imaházaival. Kelemen idejében, Valentinus gnosztikus tanai különösen széleskörű népszerűséget mondhattak magukénak Alexandriában.

Ebben a légkörben kiemelkedett a tudás, ‘gnózis’ elnyerésének fontossága, és annak kifejezésére a sokszínű formában virágzó tanítási rendszerek, gnosztikus és pogány iskolák hirdették a misztikus megváltás lehetőségét. Az ősi misztikus hagyományok hatása ebben az időben Alexandriában még túl erős volt ahhoz, hogy az akkori keresztények ‘ortodoxnak' vélt rétege egy történelmi Jézus szerepeltetésének dogmatikáját el tudták volna fogadtatni a rejtett tanítások után sóvárgó hívekkel. Az akkori követők többsége nagyon is tisztában volt avval a ténnyel, hogy a zsidók Józsuája pont olyan, mint Ozirisz vagy Szerapisz, ill. ha nem is olyan, mégis pont azt a kívánalmat elégíti ki.

Az a tény, hogy hat generációval Jézus állítólagos halála után még mindig nincs egységesen elfogadott történelmi Jézus üdvrendjét hirdető tanítás, bizony nagyon zavarta a későbbi korok ‘valódi’ ortodox atyáit. Ugyancsak sok fáradtságukba tellett a sok később élt történelemhamisító egyháztudósnak – Euszébiosszal az élen –, amíg átköltögették, áthamisították az antik alexandriai misztikus keresztények munkáit, hogy azokból ortodox-keresztény művek legyenek. Talán ideillik annak a fontos adatnak az említése, melyről szent Athanasziosz tudósít. szent Athanasziosz [293-375] Alexandria püspöke jóval Kelemen és Órigenész után élt, mikor már az ortodox kereszténység mindenhol győzedelmeskedett, de ennek ellenére Athanasziosz még mindig amiatt panaszkodik, hogy őt állandóan kicsúfolják, mert Jézus történelmi létezését is tanítja. Fontos tehát szem előtt tartani, hogy amikor Kelemen írásait olvassuk, akkor egy többszörösen javított, interpolált szöveggel van dolgunk, melynek eredeti értelmét sokszor csak sejteni, találgatni lehet. Az alexandriai könyvtár gazdag gyűjteményének köszönhetően, Kelemen az ókor vallásirodalmának tömkelegét jól ismerte, ám leírásait nem tartotta megtörtént eseményeknek. Philónhoz hasonlóan úgy tartotta, hogy mindenféle szentírás történéseinek, mondatainak, szavainak van megfejtésre váró allegorikus jelentése. Philon szellemi követőjeként akként gondolta, hogy a tanítás lényegét a 'szentírásokban' az igazság rejtélyekben, szimbólumokban, allegóriákban és más szóképekben találhatjuk meg. De csak az képes meglelni az elrejtett értelmet, aki mélyebb tudással, gnózissal bír. A gnózis nélkül csupán a külső burkát látják a misztériumnak, a felületes, felszínes elbeszéléseket, történéseket.

Kelemen legnagyobb műve a Sztrómata [szőnyegek] nyolc könyvet foglal magában. Maga a Sztrómata szó valójában egy sajátos késő ókori irodalmi műfajt jelöl, melynek sajátosságai többek között, hogy az elkezdett témát váratlanul abbahagyja, majd máshol újra elkezdi, de már más szempontból fejtegetve a felvetett kérdést. Laza, színes írás, melynek nincs egységes vázlata, megírásával ötleteket, gondolatokat ajánlott megfontolásra az olvasóinak. Misztika, misztérium lengi át írásait, sokszor fogalmaz homályosan, burkoltan, vagy máskor költői visszaemlékezések formájában tárja elénk erkölcsi és teológiai nézeteit. Fő művét olvasva talán a legszembetűnőbb, hogy Orpheusz nevét többször említi, mint Jézusét, mely élesen bizonyítja a II. évszázadi Orpheusz kultusz töretlen népszerűségét az alexandriai keresztény gondolkodásban. Jézus másik misztikus jellegzetességére utal, mikor többször is Jézust 'Nave' fiának mondja. Nave nem más, mint a 'Nun' - a hal – díszítőjelző 'szlengesített' változata. (Strom. 6.-XV.) A kifejezés megegyezik más korai atyák 'Nun Fia Józsua' szóhasználatával. Érdekes módon ebben a művében és a másik kiemelten jelentős írásában, - a Paidagogosz-ban (pedagógus) - nem említi Márkot, Márk Evangéliumából nem idéz, holott a másik három evangélista szövegeit rendszeresen idézi, vagy hivatkozik azokra. Létezhet az, hogy Kelemen nem ismerte Márkot? Lehetséges tehát, hogy pont ezt a hiányt érezve került be Cassidórius későbbi latin fordításban található levéltöredékbe Kelemennek tulajdonított Márk evangélista említése? Ha ismerte Márkot, miért nem említi a két 'fő' művében? Attól pedig, hogy Euszébiosz is tudomással van arról, hogy Kelemen hivatkozott Márkra, - nyugodtan eltekinthetünk, mert Euszébiosz jellemtelenségét figyelembe véve, közléseit csak fenntartásokkal fogadhatjuk.

Kelemen tisztában volt a több szinten való tanítás és értés gyakorlati fontosságával: a Sztrómatában többek közt úgy írja, hogy a korábbi kereszténységben létezett egy ‘kisebb’ misztérium, és egy ‘mélyebb’ misztérium, melyek elsajátításához a legmagasabb misztikus beavatás szükségeltetik. Ugyancsak a 'többszintűségre' utal, mikor János, - ma már fel nem lelhető – 'nagyobbik' Evangéliumát említi. (Strom. 2.-XV.) Jézus Misztériuma sokféle értelmezéséből adódó eltérő tanításokat követő keresztény hívők egészét egy iskolában képzeli el, melynek többosztályos rendszerében a tanulók (hívek) értésük és szellemi képességük szerint, más és más osztályokban vannak besorolva. Természetesen ez az elgondolás is pogány és gnosztikus elképzelésekből táplálkozott.

Kelemen úgy vallotta, hogy az igazi keresztények azok a gnosztikus-keresztények, akik képesek behatolni a szentírások allegorikus értelmébe és megértik a szavak önkényessége mögött búvó rejtélyt. Elfogadja azon pogány-gnosztikus szemléletet, miszerint Isten a teremtésével minden emberbe beleplántálta az igazság és tudás magvait. A teljes igazság megértéséhez ezeket az eszmei magvakat a ‘gnózis’ segítségével képes kicsíráztatni a beavatott, és ez a megértés különbözteti meg a közönséges hívőtől, aki csak felületesen, csak a betű szerinti elmondásban érti meg az igazságot.

Alexandriai Kelemen kiválóan ismerte az ókori filozófusokat, misztikusokat, az Ószövetséget, valamint a Jézus Misztérium több száz könyvre tehető vallásirodalmát. Műveiben 360 pogány szerzőt idéz, nem is számítva a keresztény írókat, apokrif írásokat. Nem tudott és nem is akart különbséget tenni kései és korábbi keresztény vallásirományok és ősi bölcseletek között, mindent felhasznált saját igaza alátámasztására. Hasonlóan nem lehet kiolvasni írásaiból azt az elválasztó vonalat, ami elkülönítette nála az ortodoxiát a gnoszticizmustól. Hiába hangsúlyozza ki, hogy az ő 'igaz' gnózisa eltér a többi gnosztikus gnózisától, mert a történelmi Jézus lényegének pontos meghatározása nélkül, Kelemen gnózisát nehéz kategorikusan elkülöníteni más gnosztikus-keresztény gnózisától. Az sem segít, hogy a Szrómatában az igazi gnózis birtokosának mondja Jakabot, Pétert, Jánost, Pált, és a többi apostolt. (4.-XV.) Hiszen ha ez így van, akkor az egész kereszténység egyfajta 'gnosztikus' vallásnak tekintendő. Máshol felteszi a kérdést: „Melyikük fogja közülük Keresztelő Szent János gnosztikus útját követni?” (3.-VI) Ha mondanivalója megkívánta, akkor Isten által sugalltatott szentírásnak tüntetett fel olyan otromba hamisítást, mint azt tette a 'Péter Prédikációja' nevű firkálmánnyal, vagy mikor Péter hamisított episztolájából idézgetett. De szívesen használta Szibilla és Hüsztaszpész pogány orákulumait is, vagy éppen a zsidó kabbalisztika értelmetlen számspekulációit. Gnosztikus elgondolásoknak megfelelően Szibilla és Hüsztaszpész jelentőségét kiemelve úgy mondja, hogy Péter és Pál apostolok is hozzájuk járultak Jézus élete és karaktere körüli jövendölések elnyeréséért, mint írja: „Vedd a görögök könyveit kezedbe és vizsgáld meg Szibillát. Milyen tisztán beszél Istenről és az eljövendő dolgokról; és akkor nézd meg Hüsztaszpészt, és abban láthatod, hogy az Isten Fia sokkal tisztábban és érthetőbben van abban a számunkra leírva.” (Strom. I.-6)

Néha furcsa dolgokat olvasni nála, amikre a vallástudósok nem tudnak kielégítő magyarázattal szolgálni. Ilyen pl.: „Úgy mondják Nikolasznak-Miklósnak (1) szép felesége volt. Történt pedig, miután Megváltónk felemelkedett a mennyekbe, az apostolok előtt megvádolták Miklóst irigységgel és féltékenységgel. Mire ő vitte feleségét a gyülekezet elé és mindenkinek megengedé, hogy aki feleségét megkíváná azzal háljék.” (Strom. 3.-IV.) Kicsit lejjebb a jól értesültek határozottságával közli: „Péternek és Fülöpnek gyermekei voltak. (3.-VI.)

„A filozófusok közül Platón mondta ki a legtöbb igazságot Istenről.” – vallotta Kelemen, és ezért visszaakarta állítani jogaiban az ősi platóni ethoszt, mert azt nélkülözhetetlennek látta a tanításban. A test tisztán tartása, ápolása fontosságának kihangsúlyozásában is Platónt idézi: „A lélek harmóniája érdekében ápolni kell a testet, minek tisztaságával életünk egészséges útját járva ismerjük meg a gnózist.” (Strom. 4-VI.) .Természetes volt nála, hogy a görög filozófiát az isteni gondviselés művének tartotta, és elhelyezte az üdvtörténet keretében. Ez azért is fontos, mert más ortodox atyák és követőik teljes egészében elvetették a mitológiáktól és misztériumoktól átitatott görög irodalmat és filozófiát. Rugalmas eszmevilágára jellemző továbbá az az elmélet, hogy Isten nem két szövetséget kötött az emberiséggel hanem hármat. A harmadik szövetség a görögökkel a filozófia volt, ami ugyanazt a szerepet tölti be, mint a zsidóknál a törvény. Ott azonban ő is téved, – ha egyáltalán tőle származik az elmélet –, hogy a görög filozófusok, Platónt is beleértve olvasták Mózes és a próféták könyveit, és azokból lesték ki a bölcsességet. Szerinte, a filozófusok és az antik bölcsek nem lehettek közvetlenül inspirálva Isten által, úgy mint Mózes és a többi zsidó próféta és így minden isteni igazság, kifejtett pogány kinyilatkozás csakis zsidó közvetítéssel kerülhetett a görögökhöz. Terméketlen erőlködést láthatunk Strom. 5.-XIV. című hosszú fejezetében, melynek alcíme: 'Görögök a Héberektől plagizáltak', és amiben értelmetlen összehasonlításokkal, - sokszor egy szó, gondolat önkényes kiragadásával, majd átmagyarázásával – szándékszik bizonyítani olvasóinak, hogy a görögök bölcseleteikek az ószövetségi zsidóktól vették át. Félrevezetettségét és tanulatlanságát demonstrálja mikor ezeket az ószövetségi szövegeket időrendben az általa felsorolt antik görög bölcsek művei elé helyezi. További tájékozatlanságáról tesz tanúbizonyságot mikor azt állítja, hogy Ábrahám kiemelkedő tudós volt: ”Miképpen az asztronómia tudományában példaként áll előttünk Ábrahám, úgy az aritmetikában is kitűnt Ábrahám tudása.”

Írásaiban Krisztust igazi, új Orpheusznak vallja, aki énekével tényleg képes felhozni az alvilágból a holtakat, azaz örök életet biztosítani számukra. Orpheusz alakja, szerepe elvont formában keveredik Jézussal, habár a kettő nem ugyanaz, de mégis egyik tanítása sokszor kiegészíti a másikét. Kelemennek tulajdonított egyik írásban, - valójában levél – Márkról érdekes dolgokat mond. Úgy írja, Márk nem csak abból a mindenki által ismert Evangéliumból tanított, hanem három különbözőből aszerint, hogy a követők milyen lelki, szellemi szinten állottak. Elmondása szerint, Márk írt egy másik un.‘ Titkos Evangéliumot’ is, még az Újtestamentumból ismert Evangéliumon kívül, továbbá; Márk mindkét művét Alexandriában állította össze, ahol Kelemen idejében még mindkettő mű könnyen fellelhető volt.

 

Ha elfogadjuk, hogy Kelemen valóban ismerte az újszövetségi Testamentumokat, akkor érthetetlen azon állítása, miszerint Jézus a zsidó nép királya volt Jeruzsálemben: „Hogy a Templom hét hét alatt lett megépítve, az magától értetődő tény, miképpen az Ezsdrásnál írva vagyon. Imigyen lett Krisztus is hét hétig a zsidók Királya, és uralkodott Jeruzsálemben, ekképpen beteljesítve a hét hétnek ígéretét. És akkor hatvan, meg még két hétig egész Júdea békés volt, nem dúlt háború ez idő alatt. A mi Urunk, Krisztus aki a legszentebb a szentek között, eképpen jött el és teljesítette be a prófécia látomását és az Atya áldásos Szentlelkével, az Ő testében az Úr felkentje lett.” (Strom. I. 21) Ilyeneket olvasva Kelemen írásaiban nem csodálkozhatunk, ha a IX. századi ortodox vallásvédelmező Phótiosz elítélte és eretneknek bélyegezte meg, majd a XVII. században az egyházvezetés törölte a szentek listájáról.

Sokat foglalkozik az ‘igazi gnózis’ és az ‘igaz gnosztikus’ alakjának pontos meghatározásával is. [Különösen a Szrómata hetedik könyvében.] Sztoikus filozófia jellegzetességét látjuk istenhasonlóság platóni elmélete szellemi függetlenség és szenvedélymentesség tanaival történő kibővítésben. A gnózist a legmagasabb szellemi-lelki beteljesedésnek mondja: „ … aki eléri hite tetőfokát, mely maga a gnózis ...” (6.-XVIII.) Misztikus tanításokat ismétel, mikor a hittől a tudásig vezető útról úgy ír, mint ami a jelen élet után is folytatódik, és csak Isten színetlátásában ér véget, ahol a megváltottak egyesülnek Istennel. De természetesen először a megholt lelkének át kell mennie a tisztítótűzön, attól senki nem szabadulhat meg.

Mint már említettem, Alexandriában évszázadok óta elfogadott volt a sokféle vallás, filozófia, kultúra állandóan változó megnyilvánulása, és Kelemen korában sem volt más a helyzet. Az államvallás mellett, még a pogány kultuszok mindenféle fajtája is virágzott, az iskoláiban pedig a legmagasabb szinten, ékesen szónokolták a különböző bölcsészeti tanokat, oly meggyőzően, hogy az ember képes volt egyszerre hinni több eltérő elméletben is. Ezen korszak gazdagon szabadnak mondható szellemi légköre természetesen mélyen befolyásolta Kelemen gondolkodását még úgy is, hogy azok tartalmas szabadságát ellentmondásosan bírálta, boncolgatta. Az ún. ‘második szofista’ korszakban erősen dominált az ‘empirikus’ és a ‘szkeptikus’ filozófiai irányzat is.

Az empirikus felfogás csak a tapasztalat, az érzékszerveken keresztül észlelhető valóságot tartotta elfogadhatónak, míg a szkeptikus bölcselet képviselői a bizonyíthatóság egyetemes tagadásával kihúzták a talajt az összes régi és új valláselmélet alól. Ezen bölcselők szemszögéből a keresztények Krisztusa semmiben sem tért el más üdvözítő vallások meghaló-feltámadó isteneitől, hasonló szemszögből mérték, bírálták Krisztust, mint Oziriszt vagy Szerapiszt. Az ilyen megállapításokkal szemben Kelemen kötelességének érezte megvédeni azt a fajta kereszténységet, melyben mélyen hitt és aminek oly kimagasló rétora lett. Nagyon szerethette az ‘isteni igazság’ filozófia elméleti megközelítését, hol igazából a hangsúly nem az ortodox keresztény dogmákon van, de ugyanakkor szintén nagyon Szerette a sok pogány, gnosztikus filozófiai tételt szétboncolgatni, az ő logikusnak vélt következtetéseivel bizonygatni azok hibás mibenlétét.

A szkeptikus filozófia bírálatában magát az azt képező alapot a ‘kétséget’ [szkepszis] – mely támaszt nyújtott az őáltala hitt elméletek visszautasítására – vonta kétségbe azért, hogy az állítás és tagadás lehetőségéből bizonyítsa a szkepszis logikátlanságát. Kelemen állítja, hogy minden megismerés gyökerénél valamilyen nehezen kifejezhető, közvetlen belátásról, megértésről van szó, mely nem szorul bizonyításra, és nem is bizonyítható. Ez egyfajta hit és ugyanakkor tudás is és hit, – szerinte – a belelátás, és a gnózis gyökerükben nem állnak messze egymástól. Evvel, a logikusnak vélt levezetéssel álltak szemben a szkeptikus elméletek hirdetői, akik a kétség fontosságát emelték legfelsőbb tétellé és így visszautasították a hit alapján álló kelemeni rálátás-tudásának lehetőségét. Kelemen úgy érvelt ellenük: mikor tétellé emelik a kétséget, akkor megszűnik a kétség mindennek felette-állásának princípiuma, mert különben nem lehetne elfogadtatni magát a kétség fontosságát: főleg megkérdőjelezés nélkül ez nem lenne lehetséges. Így már maga a szkepszis nem lehet princípium többé, hanem csak vélemény, ami nem közvetlen meglátáson alapul, s akkor az további princípiummal való igazolásra szorul.

Elhajlást mutat az ortodoxia irányába mikor bírálja a széleskörű szabadságot élvező gnosztikus etikát, mert az már – szerinte – majdnem anarchiává túlozta a szabadságot. Pontosan meghatározott szabályok nélkül nem lehet tartós erkölcsrendszert érvényesíteni, minek hiányában örök érvényű tanítások lefektetése is lehetetlenség. A szabadgondolkozó gnosztikusok szemére vetette azt is, hogy túl nagy űrt hagynak Isten és a világ között, ezzel szemben szinte elmossák a különbséget Isten és a lélek között.

Soha nem beszél az alexandriai keresztény gyülekezetek egyházi életéről, vallásközösségi szokásokról, szertartásokról, nem említi azok szabályait, ünnepeit, mintha nem is léteznének. Nem tud a Rómában székelő pápáról, egységes hitformulák létezéséről, vagy bármilyen keresztény intézmény meglévőségéről. Mindez arra enged következtetni, hogy Kelemen egyenes örököse volt annak a pogány és gnosztikus hagyománynak, melynek a középpontjában mindig egy szellemileg kimagasló tudós, bölcs vezető állott, aki köré formálódott a hívők gyülekezete. Az ilyen gnosztikus-keresztény gyülekezetben nem létezett püspök, pap, kispap, elöljáróság, hanem csak egy ‘mester’ és a követő hívek. A mai keresztény szemlélet ‘világi’ keresztény atyaként tartja őt számon, mert nincs bizonyíték arra, hogy valaha is pappá szentelték volna. Ez a meghatározás azonban helytelen. Alexandriai Kelemen gnosztikus keresztény volt, még akkor is ha saját gnózisát 'igaznak' vallva azt a többi gnózis felé emelte is, és ezért sok más pogány és gnosztikus elméletet, szokást bírált, elvetett. Nem volt szellemi elődje, sem képviselője a mai kereszténységnék, mert Jézus történelmi létezésének tényére még halványan, átvitt értelemben sem utalt, sőt mindig a szentírások allegorikus értelmezésere ösztökélt.

(1) Nikolasznak, vagy Miklósnak a nevét hiába keresnénk az evangéliumok, vagy levelek nevei között és ezen hiánynak köszönhetően megkérdezheti az olvasó, hogy milyen Nikolaszt emleget Kelemen az apostolokkal kapcsolatban? Nos, természetesen létezett egy Nikolaita nevű, tradicionális zsidó vallástól elszakadt gnosztikus-esszénus zsidó misztikus gyülekezet, minek másik bizonyságára a Jelenések Könyvében találunk. (Jel. 2:6., 2:15.)

 

Szerző: katolnai  2010.08.30. 18:46 14 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://egyhazatyak.blog.hu/api/trackback/id/tr342259481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

lopatkovacs 2010.10.14. 16:25:42

Kedves katolnai,

nagy élmény számomra ezen tanulmányok/elemzések/írások olvasása... elsősorban hiánytpótló ismeretanyagok fel- és bemutatása okán, amelyek - legalábbis számomra - hiányoztak.
Ezúton köszönöm!
Üdvözlettel- lopatkovács

katolnai 2010.10.15. 18:04:51

Kedves Lopatkovacs!
Köszönöm elismerő szavaid, melyek különösen jól esnek a sok gyalázkodó, becsmérlő támadások után.
Remélem, h a jövőben is látogatni fogod oldalaimat és mindent megteszek, h olvasóim ne keserű szájízzel mérgeskedjenek bejegyzéseim elolvasása után.
Üdv katolnai

ariel11 2011.02.04. 09:33:19

megleltelek katolnai! mi van a virtussal?
magar (ariel)

katolnai 2011.02.06. 16:59:53

Kedves Ariel!
Örülök látogatásodnak, remélem benézel még majd később is.
A virtust abbahagytam, mert törölgetni kezdték cikkeimet, és itt a 'Blogon' a korlátlan szerkesztési felület biztosított. Igaz, itt nincsenek olyan jó tollú, tehetséges szerzők, mint a virtuson, és a társalgó felületek sincsenek olyan profin megoldva, de azért ez nekem pont mindenben megfelelt még eddig. A virtusra visszajárok olvasgatni néha, meg hozzászólni, de már közel sem vagyok annyit ott, mint mondjuk 2 éve.
Üdv katolnai

UPV (törölt) 2012.01.21. 22:34:46

Nos, természetesen létezett egy Nikolaita nevű, tradicionális zsidó vallástól elszakadt gnosztikus-esszénus zsidó misztikus gyülekezet, minek másik bizonyságára a Jelenések Könyvében találunk. (Jel. 2:6., 2:15.)

Kedves uram,
Meg tudná adni a fenti állítás referenciáját?
Üdv.
UPV

katolnai 2012.01.22. 17:39:00

@UPV:
Tisztelt Uram!
Forrásom megneveztem, de idemásolom a két versszakot is:
„De az megvan benned, hogy a Nikolaiták cselekedeteit gyűlölöd, amelyeket én is gyűlölök.” (2:6)
„Így vannak nálad is, akik a Nikolaiták tanítását tartják, amit gyűlölök.” (2:15)
Az Ap. Csel. szintén említi 'Nikolátus' nevét (6:5), valamint Irenaeus is tudott róluk. A Nikoliták, Efezusban és Pergámumnban, zsidó szórványok által alapított gnosztikus-libertinus gyülekezet, ami egy ismeretlen,Nikolaosz misztikus tanártól kaphatta nevét.
Nagyjából ezek a források; h zsidók voltak az kétségtelen, mert a II. sz. közepéig minden 'őskereszténynek' elnevezett gyülekezet nagytöbbségben zsidó volt, h gnosztikus és misztikus, volt az kiérezhető a gyűlölködő szövegből.
Hogy pontosan 'esszénusnak' vagy nazarénusnak nevezték-e magukat, nem tudom, de mindenféleképpen a tradicionális júdaista hittől elfordult egyik misztikus gyülekezet lehetett, akikre számos elnevezést használ a vallástörténelem.
Üdv katolnai

UPV (törölt) 2012.01.22. 18:11:37

Köszönöm szépen, kedves Katolnai uram.
Nem tudná megadni az Irenaeus idézetet?
Tisztelettel,
UPV

katolnai 2012.01.23. 15:42:02

@UPV:
Tisztelt Uram!
Irenaeus 'Az eretnekség ellen' c. műve I. kötete 26-ik fejezetének címe: „Cerenthus, Ebioniták és Nikolaiták doktrinái”, melyben írja: A Nikolaiták, annak a Nikolasznak követői, aki egyike volt az apostolok által felszentelt hét diakónusnak … De a III. 11. fejezetében szintén említi őket.
Alexandriai Kelemen, 'Stromata' III. 4, 25 f.'-ben ugyancsak szól róluk.
Kérdését köszönöm és ha valami más adat kell, szívesen válaszolok. (ha tudok)
Üdv katolnai

UPV (törölt) 2012.01.23. 19:24:51

Kedves Katolnai uram,

Igen, nagyon érdekel az egyház és dogmatörténelem.
Mit tud a Baruch könyv írójáról, Jusztin Mártir írta vagy egy másik Jusztin?

Hálás köszönettel,
UPV

UPV (törölt) 2012.01.23. 19:25:46

UI
Köszönöm szépen a beküldött referenciákat.

katolnai 2012.01.24. 17:52:27

@UPV:
Tisztelt Uram!
Talán Jeremiás titkára írhatta, de lehet későbbi szerzemény. A Héber bibliában (Thanak) nincs benne, de a Septuagint fordításában megtalálható ó-zsidó szerzemény, amiből a korai ortodox keresztények próféciákat próbáltak kiolvasni saját elméleteik alátámasztására. Kelemen és a későbbi Ágoston ismerte Báruk könyvét, de Jusztinosz semmiképpen nem írhatta (sőt még belesem hamisíthatott), mert szerzeményéből nem látni, h ismerte volna. (A másik ön által említett 'Jusztin' nem tudom ki ...)

A 'bizonyságképp' felhozott versek, (4 van belőlük) – szerintem – erőltetettek, és semmiképpen nem próféciák 'Isten Igéjének' a megtestesülésre. De ne felejtsük el, h a korai atyák minden fantazmagória szalmaszálába belekapaszkodtak, csakhogy kiforgatott történetüknek hitelt adjanak.
Jézus Misztériuma számára Baruch, ill. az összes ószövetségi prófécia megalapozatlan beleerőltetés, melyből inkább sugárzik a keresztény arrogancia, semmint a vallásirodalmi hasonlóság.
Számomra a mű nem tartalmaz elég értéket ahhoz, h külön foglalkozzak vele.
Üdv katolnai

UPV (törölt) 2012.01.24. 18:48:51

Kedves Katolnai uram,

Köszönöm a szívességét. De nem erről a könyvről kérdeztem
Íme melyik Báruch könyvre gondolok:
www.jstor.org/pss/1583286

Ha majd belenéz, amikor ideje engedi, véleményt mondhat.

Üdvözlettel,
UPV

katolnai 2012.01.26. 18:14:56

Tisztelt Uram!

Az i. u. II. sz. végén keletkezett mű stílusában és szerkezetében hasonlóságot mutat más ugyanebből vagy korábbi korból fennmaradt gnosztikus alkotásokkal, mint pl. a Nag Hammadii Kódexek irataival. A gnosztikus zsidó, Justin által írt Bárok Könyv az Édenben játszódó legenda. A Teremtés Könyve Elohimja a teremtő, de már nem mindenható isten, mert felette áll egy lény az isteni 'Jóságos' vagy 'Magasztos'. Elohim többé már nem mentes a halhatatlanságtól, gyengeségtől törékenységtől, egyre lejjebb botladozik az Isten mennyei Édenkertjében, de alakja még nem az a démonikus 'demiurge', mint a későbbi gnosztikus irodalomban. Az elbeszélés végén sincs megoldás; az Édenben eltérő érdekek ütköznek, viszály uralkodik, nincs harmonia vagy azonnali megoldás. Addig nem lesz békés királyság a földön még el nem jön a gnosztikus a elgondolás kivitelezése. Báruknál minden átmeneti beleértve a zsidóságot is, kik eredetileg domináltak, majd megosszák a színpadot keresztényekkel és pogányokkal. Báruk művében három – két hímelvi és egy nőelvi – princípium létezik; Elohim, Magasztos (két hímelvi), míg a harmadik 'Edem', aki a földanyát szimbolizálja. Edem az anya, Elohim az atya drámai szerepében megbuknak, de előtte még létrehoznak 24 angyalt, melybő; 12 paternal, 12 maternál. A harmadik hímelvi angyal: Báruk. „Heródes király idejében” Elohim még egyszer leküldi Bárukot, aki Názáretbe érkezvén rátalál a 12 éves Jézusra elmondja neki, hogy az őt megelőző próféták mind ellettek csábítva és meglettek rontva és óvóra inti Jézust attól, hogy vele is hasonló történjen, valamint, hogy tanítson az Atyáról és a Magasztosról. Jézus engedelmeskedik az angyalnak. Jézust ezután, Naas (harmadik nőelvi angyal) szeretné elcsábítani, trükkökkel próbálja Jézust semlegesíteni, azonban nem sikerül neki megrontania, tisztátlanná tenni, ezért vak dühében megfeszítette. Jézus hátrahagyja a keresztfán csüngő testét Edemnek, és mondta az ő anyjának: „Asszony imhol a Te fiad!” (Ján. 19:26), és lekét atyjának ajánlotta fel: „Atyám a Te kezedbe teszem le az én lelkemet.” (Luk. 23:46) A dráma szereplői mind elbuknak még Jézus is csak részlegesen sikeres; saját lelkét megmenti, mint az evangéliumokban; lelke megszabadul, de nem lesz a világ megmentője és a mennyei paradicsom ellentéteit sem sikerül feloldania. Ráadásul lelkét atyjának, Elohimnak adja, mégis a feltámadásában nem Elohimhoz, hanem a 'Magasztoshoz' tér meg.
Eltérő kultúrák mitológia figurái – Elohim, Edem, Moses, Baruch, Jesus, Priaposz, Zeusz stb. keverednek, Jusztin korát megelőző évszázadok valláselképzelései koherens irodalmi egységbe olvadnak össze, hogy így a mű megnyerjen magának görögöt, zsidót, keresztényt és gnosztikust.
Magából a mítoszból az elbeszélés közléseiből racionális történéseket nagyon nehéz kiolvasni, a mű inkább azért értékes, mert – a többi gnosztikus írással egyetemben – rávilágít az I. és II. sz. ezerféleképpen virágzó jézusi misztérium-tanítás sokszínűségére. Mivel a misztikus-gnosztikus üdvözítő-megváltók hagyománya megelőzi az ortodox történelmi Jézus képzetét, ezért a gnosztikus elképzelések nem meríthettek azokból, hanem inkább pogány megváltók (pl. Orfeusz-Bakkhosz) mítoszai, doktrínái szolgáltathatták az alapot a kozmikus zsidó üdvözítő szereplése leírásához.

Üdv katolnai

Janos es Hajni · http://szivtelenek.blog.hu/ 2012.12.05. 14:27:06

Köszönöm szépen, kedves Katolnai úr.
Ezek szerint nem Jusztin Mártír az írója, hanem egy másik Jusztin.
Elnézést a kései válaszért.