Rendkívül termékeny írónak számított, remeték, 'szentek' életrajzain kívül, igen sok kommentárt és még több homíliát, valamint 150 levelet írt, melyekben többnyire ígérgetett, fenyegetett, apologetizált és megmutatta, hogy mestere az olyan témáknak, mint a szüzesség mikéntje, gyermeknevelés, papi élet kérdései, de az Ószövetség újrafordítása, kijavítása volt az, ami nevét igazán híressé tette.

Aki vallásokkal egy kicsit is csak foglalkozik - mind tudja -, hogy Jeromos érdeme a Biblia latinra történő fordítása, mely alapmunkául szolgált a többi nyelvekre történő későbbi fordításoknak: a Vulgata. A szentszövegek fordításánál legfőbb szempont volt a 'sugalmazás' általi tévedésmentesség alkalmazása, ami azt jelentette, hogy hibás elírások megengedhetők, - nem kell minden szónak, fogalomnak pontosan takarni egymást – ha azt a keresztény egyház felfogásának épp úgy felel meg.

Amikor a héber kánonokat fordította, láthatta; hol, mikor tévedtek, írták helytelenül a Septuaginta fordítói bő 600 évvel korábban a zsidó szentírást. Látta, tudta pl. Ésaiás, 7:14 (magyarosan Izajás) verse direkt félre van fordítva: „ … Imé a szűz, fogan méhében ...” és természetesen azt is tudta, hogy az Újszövetség idevonatkozó Máté verse (1:23.) így szándékos félreírás, azaz hamisítvány. Mégsem akarta korrigálni, ő is hamisan direkt félrefordítva 'virgónak' írta be a szót Vulgatájába, és az abból fordító későbbi atyák  mind helytelenül illesztették be saját munkáikba, minek köszönhetően helytelenül idézik, használják és csalfa következtetéseket vonnak le abból szerte a keresztény világban.

Jó néhány kortársa, nemkeresztény és keresztény, a zsidó kánonokat ismerő bölcs felhívta Jeromos figyelmét a szándékos félreírásra, az egyik kritikusának Jovianusnak így válaszolt:
„Tisztában vagyok a zsidók kitartó ellenvetéseivel, kifogásolják, hogy a héber szó 'almah' nem szüzet jelent hanem fiatal nőt. De, hogy pontosan az igazságot mondjuk, akkor a szűz helyesen 'Bethula', ám a – fiatal nő, vagy lány – héberül nem 'almah' hanem Naarah.” (Ad. Juvianum, I.-32.) Annyira piszkálta lelkiismeretét a szándékos hamisság, hogy annak megkönnyebbítésére, na meg kritikusai elhallgattattatására egy egész könyvet (Áldott Mária Örökkévaló Szeplőtlensége) írt, csak ennek az egyetlen szónak, fogalomnak az átmagyarázása érdekében. (Ad. Helvedius) Mindkét helyen beismeri a szándékos szövegváltoztatást, azonban ha az Egyház érdeke úgy kívánja, akkor ezt megengedettnek vélte. Jeromos a hívők szándékos félrevezetését, az 'Evangéliumi Felkészülés' 12. könyvének 32. bekezdésében eképpen fogalmazza meg: „Valótlanságot törvényesen állítani akképpen lehetséges, ha azt megfelelően, mint betegeknél a gyógyszert, úgy használjuk mert így az alkalmassá válik, hogy az a hívők üdvét szolgálja, sokan pedig úgy kívánják, hogy megcsalatva legyenek.”

Se füle, se farka számmisztikában különösen otthonosan mozgott és mint a többi kortárs ortodox atya, ő is babonás volt. Olyan csacskaságokat tanított, hogy a halál után a hitetlenek sorsa az örök kárhozat, míg a bűnben meghalt keresztények csak ideig-óráig pörkölődnek a tűzben, aztán természetesen elnyerik jutalmukat, mert mégis csak keresztények voltak. (Ep. 119, 7.) Pelagiusszal szemben azt erőltette, hogy az ember még Isten segítségével, az isteni akarat támogatásával is csak ideig óráig lehet mentes a bűnözéstől. (Ad. Pelagium) Talán maga sem vette észre, hogy ez milyen teológiai értelmetlenséget jelent egy hívő keresztény számára, mert impotensé teszi az isteni parancsokat, megkérdőjelezi az Isten akaratának hatékonyságát. Teológusnak legalább olyan csapnivaló volt mint filozófusnak. Korlátolt felfogóképessége miatt csak a dogmatikus keresztény tanításokban volt képes biztonságot találni, minden más tudományágra ellenszenvesen tekintett. Örömmel nyugtázta, hogy a klasszikus pogány tudományok kezdenek egyre inkább felejtődni és a keresztények köreiben már a nagy szerzők, tanítók neveit sem ismerik. Külön büszke volt arra, hogy tanítványai a keresztény irodalmon kívül semmi mást nem ismernek.(1.)
Senecáról hamis történeteket gyártott, majd beiktatta a szentek katalógusába, úgy, hogy valójában Seneca sosem volt keresztény.

Mivel nem értette a lélek fogalmát, így Órigenész reinkarnációs tételét sem volt képes elméjében rögzíteni, ezért a Órigenész tanítását, Rufinustól történő elhidegülése után élesen támadni kezdte. Korábban pedig nagyon jó véleménnyel volt Órigenész tudományosságáról, – igaz, akkor sem értett abból semmit –, de később egyre inkább bosszantotta az a tény, hogy mennyire nem képes felfogni Órigenész tanításait, tehetetlenségében ekkor ellene fordult. Jeromos volt az első jelentős atya, aki határozottan szembefordult és elítélte Órigenész reinkarnációs tanait. Órigenésszel szemben tagadta a lelkek kezdettől meglévő létezését és tévelyedésében azt hirdette: az Isten mindennap új lelkeket teremt, mivel a régiek elpusztulnak. Sosem jutott el odáig, hogy megkérdezze: mi értelme van az Istennek folyamatosan millió számra új lelkeket teremteni, ha ezek a lelkek már eleve kezdettől az örök kárhozatra vannak ítélve? Nemcsak a nagy alexandriai bölcsnek ugrott neki, de támadta annak követőit; Rufinust, és János jeruzsálemi püspököt is. (Apologia Adversus Libros Rufini)

382-ben római szinódusra kísérte testvérét Paolinoszt, ekkor szegődött Damasus (Damáz) pápa szolgálatába, ahol írnoki, titkári teendőket is ellátott. Lateráni tisztsége utat nyitott számára a keresztény arisztokrácia köreibe, hol leleményes meglátással gazdag özvegyasszonyok lelki-irányítójává képezte ki magát. Három év múlva ugyancsak testvérével együtt elhagyta Rómát és Palesztinába ment. Nem a saját jószántából hagyta el Rómát, hanem a több irányból érkező ellenséges nyomás kényszerítette. Paula fiatalabbik leányát, Blesillát megpróbálta rávenni, hogy minden vagyonát hagyja rá a keresztények intézményére, azaz a római püspökségre, aminek éppen a rovott múltú Damasus volt a pápája. Avval győzködte a vallásőrültek által lebetegített lányt, hogy így egyből a mennyországba kerülhet, nem kell még a purgatóriumon sem átmenni. A család pogány tagjai felháborodtak Jeromos pimaszságán és nem hagyták, hogy Blesilla a papok javára írja örökségét. A rövid életű, tragikusan elhunyt Bresilla haláláért egyértelműen Jeromos a felelős, mert az általa követelt szigorú böjt miatt legyengült, komplikációk léptek fel, melyek végül is halálát okozták. Helyzete nagyot változott védelmezője, Damasus pápa halála után. A fiatal lány halála nem kerülte el a római arisztokrácia figyelmét és ez is hozzájárult a felelősségre vonást elkerülni óhajtó Jeromos úrias távozásához. Nemsokára követte őt a dúsgazdag Paula (úgy látszik könnyen megbocsájtott lánya haláláért Jeromosnak), akinek a pénzéből utazgattak majd kolostoralapításokba kezdtek. Hét évvel Jeromos Palesztínába történő érkezése előtt egy másik dúsgazdag római özvegyasszony, Melánia jelent meg a szentföldön, aki Jeromos legjobb barátjával, Rufinusszal összemelegedve egy férfi és egy női kolostort építtetett a jeruzsálemi Olajfák hegyén. A későn futott Jeromos-Paula páros lemaradtak és egy másodrendű szürkeségből irigykedtek Melánia és Rufinus népszerűségére. Jeromost ette a féltékenység, ez miatt végleg összeveszett Rufinusszal, képtelen volt elviselni, hogy barátját nagyobb tisztelet övezi, mint őt.

Vigilantius atya azon kevés normális keresztény gondolkodók közé tartozott, aki átlátott a szentereklyékkel történő szélhámosságon és elvetette azt a cirkusz, mely ezeket a tárgyakat körbevette. Traktatájában a szenteknek hitt csontokat éppúgy kritizálta, mint az emlékükre gyújtott gyertyák égetését vagy a hihetetlenül csodás tetteiket leíró meséket. Írásában elvette továbbá a szerzetesi önsanyargatást és a papi nőtlenséget. Jeromossal Betlehemben találkozott, és elmondta neki, hogy az egyházmegyéknek inkább a saját szegényeiket kellene támogatni, mint pénzt küldeni a szentföldön ájtatoskodó papok ellátására. Mondani sem kell, hogy mindez nem tettszett Jeromosnak ezért 406-ban kiadott egy polemikus írást Vigilantius ellen (Adversus Vigilantium), melyben ekképp próbálta rongálni:„A szentek ereklyéinek közelében üvöltözni kezdenek a démonok, így ismerik fel Vigilantiusban, hogy az ereklyék mérgezik őket.” (Ad. Vigil, 5.) utána megvádolta Vigilantiust, hogy egyszer éjszaka, mikor megijedt meztelenül rohant be a templomba imádkozni (Ad. Vigil. 11.).

394 őszén egy másik Fabiola nevü dúsgazdag római nő érkezett Jeruzsálembe, aki tíz évvel korábban, a második férje halála miatt idegileg összeomlott és lelki betegségbe esett. Ezt a gyenge pillanatot Jeromos kihasználta és ezt a szerencsétlen nőt is behálózta, mégpedig annyira, hogy képes volt a szoknyavadász pap után a szentföldre utazni. Fabiola természetesen nem üres kézzel érkezett és a mindig pénzhiányban vergődő Jeromos igencsak megörült jöttének. Amennyire csak lehetett leszedte az öregasszonyt; kicsit körbevitte a sivatagban – amerre talán Mózes és Ábrahám is megfordult – kolostorokban, templomokban imádkozgatták át a forró sivatagi délutánokat, aztán egyszer csak elege lett Fabiolának a sok semmiből és visszatért Rómába.

Amiben jeleskedett Jeromos: az az aszkéta felfogásból származó világi dolgok elvetése volt, ha neki az éppen megfelelt. Ilyen volt pl. utált mosakodni, fürödni és balga követőit is a testápolás elhanyagolására ösztönözte. Így hirdette: „Aki Krisztusban, annak lelke szentvizében egyszer megfürdött, annak nem kell többet fürödnie.” Barátnője szent Paula, (347-404) - ez a zavart, megháborodott nő rajongással utánozta Jeromost és büszkén terjesztette: „A tiszta test, tiszta ruha, a tisztátlan elme jellemzője.” Mikor bekerült a szent Marcella klastromba, ott sem volt hajlandó mosakodni, fürdeni, igaz az ottani önsanyargató, lemondó életmódot élő nők sem voltak híresek a tisztaságról. (2.)
Korai atyák műveiből (Jeromos, Alexandriai Kelemen, Ágoston) kilehet olvasni, hogy szexuális problémáik voltak. Ők is férfiak voltak, és nem értették, nem akarták elfogadni testük öregedő, gyűrékeny mivoltját, az abból adódó potenciális veszteségeket. Ez rányomta bélyegét tevékenységükre, lelkiállapotukra, filozófiájukra. Elkeseredettebbé, savanyúbbá és szárazabbá tette őket, mely gyakran türelmetlenségbe és haragba torkollott. Leveleiben, - főleg a Chalcidiai sivatagi tartózkodása után – éles őszinteséggel ecseteli keresztény környezete kicsapongó bujaságát, tiszta erkölcsiségre, tartózkodó erényre ösztökélve, elfelejtve saját korábbi feslett lazultságát. Mert, Jeromos nagy kujon volt, több szent életű nővel folytatott viszonyt, amit mindig megpróbált palástolni. Feljegyezték róla, egyszer éjszaka felkelt és a sötétben nem látta, milyen ruhát vesz fel, akkor a hajnali misén egy női köntösben jelent meg, amit csak azután vett észre, mikor már mindenki őt bámulta a templomban. Hogy került a szentéletű atya hálószobájába egy női köntös? Különösen 382-385 években Rómában, Damasus védőszárnyai alatt ment a csajozás, mikor Jeromos valóságos háremet tartott maga körül professzionális szüzekből. Persze ő mindig mindent letagadott, lelki-szellemi irányításról, meg a hit tanításáról volt ott csak szó, aki mást akar odamagyarázni az rosszindulatú irigy eretnek. A sok, számára kellemetlen híresztelés ellensúlyozására tartotta fontosnak Jeromos a szűzi élet folyamatos hangsúlyozását, egyrészt Szűz Mária örök szüzessége elismeréséért harcolt, ami szeninte makulátlan maradt még a szülés után is, és ugyanazon lendülettel utasította vissza Helvidius tanítását, miszerint Máriának és Józsefnek több gyereke volt. Másrészt folyamatosan másokat oktatott a szeplőtlenség megtartása érdekében: „…Nyilvánosan, azaz szüleinek asztalánál soha ne étkezzék, .…biztosabb az önuralom, ha nem ismerjük, amit kívánhatnánk. … Fülét zárja el a hangszerek elől! … Gondoljátok meg szülők, hogy leányotok ártatlan, s hogy inkább példával, mint szóval lehet őket nevelnetek! … Nekem egyáltalán nem tetszik, ha érett hajadon fürdik …Legelébb a zsoltárkönyvet tanulja meg és ezekkel az énekekkel szórakozzék …”

A női szűzi állapot megtartásáért folytatott küzdelmében szembeszállt Iovianussal is, aki tagadta a szűzi állapot magasabbrendűségét a házaséletben élő nőkkel szemben.


A dúsgazdag özvegy Paulával folytatott kapcsolata miatt 385-ben a klérus kivizsgálást indított ellene. Ez is nagyban hozzájárult Rómából való távozásához, na meg Paula másik lánya Bresilla korai halála, akit a kerge Jeromos halálra böjtöltetett. Paula mindezek ellenére annyira szerette Jeromost, hogy utána ment Palesztinába, és ebbe a kietlen a sivatagi világba, magával hurcolta mindenfelé a másik lelki beteg lányát, Eustochiumot is. Együtt is maradtak, - mint egy szent család – és a jómódú Paula finanszírozta Jeromos szentséges életét, vásárolta könyveit, biztosítva kényelmes megélhetését. Paula miután eltávozott az élők sorából lánya, Eustochium Jeromossal maradt, egészen haláláig. Jeromos, aki 420-ban hunyt el egy évvel élte túl Eustochiumot. Ezt a szegény hibbant nőt pusztán azért avattá szentté, mert ő is ott sürgölődött Jeromos körül valamint még az is hozzájárult szentségéhez (ha minden igaz), hogy szűz maradt egész életében, amit nehéz elképzelni Jeromos mellett. Anyját Paulát, mivel ráköltötte Jeromosra vagyonát, a maradékot meg az egyházra hagyta: úgyszintén szentté avatták. Egy másik dúsgazdag római özvegy, Marcella, aki rossz nyelvek szerint szintén szeretője volt Jeromosnak római tartózkodása alatt, meg azért érdemelte ki szentté avatását, mert majdnem utána ment Jeromosnak a sivatagba, no meg azért, hogy hadd vastagodjék a szentek katalógusa.

Nem is tudom, mi a legmegfelelőbb szó azokra a (vallásos/nemvallásos) férfiakra, akiket nők tartanak el, mert nincs semmilyen jövedelmük.

(1) John H. Smith, The Death of Classical Paganism (1976, New York)
(2) John Romer, Testament. (1999, Viking)
 

 

Szerző: katolnai  2010.02.17. 18:05 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://egyhazatyak.blog.hu/api/trackback/id/tr531766875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.