Joannész Khrüszosztomosz (kb. 350-407) atya szintén előkelő helyet foglal el a keresztény történelem szentatyái között és - többek között - az ortodox tanfejlődést elősegítő munkássága is erre a szerepre jogosítsa. Már maga a neve jelentése: khrüszosztomosz, 'aranyszájú' jelzi kiemelt szerepének dicsőségét. Tényleg megérdemli, hogy mi is megemlékezzünk néhány mondatban Aranyszájú szent Jánosról.
Élete részletes bemutatásától eltekintve, 398-ban éri el karrierje csúcsát, mikor is Arkadiosz császár beleülteti a konstantinápolyi püspöki székbe, ami majdnem felért egy társuralkodói tisztséggel. A császári udvarra gyakorolt kártékony hatását hamarosan sokfelé kezdték megismerni. Hatalmi helyzetét kihasználva biztosította Arkadiosz pogány ellenes rendeleteinek egymásutániságát, már a püspöki szék elfoglalása után egy évre, július 13-án kiadott ediktumban megjelent a császári könyörtelenség: elpusztítani, lerombolni a tartományok vidéki pogány templomait, szentélyeit. Évekkel később hatalma tetőfokán, 403-ban aktívan segítette a 'szürke csuhások' bandáinak Palesztinában történő fosztogatásait, rombolásait. Khrüszosztomosz volt a kezdeményezője a híres efezusi Artemisz templom lerombolásának is, a bontáshoz szükséges költségeket a 'saját' zsebéből állta. 
Khrüszosztomoszt krónikus gyomorbetegség kínozta, ami állandóan elrontotta hangulatát, megmérgesítette kedélyét. Talán ennek köszönhetően sértett meg nagyon sok püspöktársát, elöljárót, nemest, befolyásos dámát, - ami még nem lett volna nagy baj – de többször megbántotta Eudoxia császárnőt is, aki meg is utálta ezért főpapját. Alaposan összeveszett egy másik fanatikus félművelt főpappal Theophilosz pátriárkával, aki Khrüszosztomoszt a 'világosság angyalának köntösében bújtatott sátánnak' nevezte. Ő meg válaszképp szép keresztény zsargont használva 'őrjöngő Herodiásnak' nevezte Theophilosz, aki az ő fejét akarja a tálcán látni. 
Hiába tartott ékesszóló prédikációkat már jóval Konstantinápolyba érkezését megelőzően, türelmetlen gyűlölete mindig felszínre tört.
Antiokban, 390-ben Khrüszosztomosz így prédikált egyházának női egyenjogúsága érdekében: „Falakat kellene építeni a templomban a nők különválasztására, mert az előttünk lévő atyák is fontosnak tartották, hogy titeket deszkafalakkal elkerítsenek és benneteket ilyen elkerített részbe parancsoljanak. De most mindenkitől úgy hallom, erre nincs szükség, mert Krisztusban nincs nő meg férfi. Ám a helyzet most pont ennek az ellenkezője. A nők a kuplerájok szokásaival hivalkodnak, míg a férfiak nem jobbak a gerjedt csődöröknél.” (Lane-Fox)
A zsidókról így ír: „Sajnálatra méltó nyomorult zsidók … Elérkezett az idő, hogy tudassam: a zsinagógákban démonok tanyáznak, de nem csak magában az épületben, de a zsidók lelkében is. Ezért történt, hogy isteni szolgálatra a zsidók alkalmatlanná váltak, de a lemészárolásra pont kiérdemelten megfeleltek.” (Zsidók ellen, I. Homília)
A rabszolgák helyét nagyon világosan szabja meg: „A rabszolga tudja hol a helye, engedelmeskednie urának, miáltal engedelmeskedik az Istennek is.” Mint minden félművelt ortodox atya Khrüszosztomosz is hadilábon állt a világi tudományokkal, hirdette: „világi tudástól tisztítsd meg elmédet.” Nem lehet csodálkozni, ha a nagy matematikusról, Püthagoraszról így ír: „Püthagorasz tízezerféle boszorkányságot gyakorolt, de csak a bolondokat tudta megtéveszteni. Azonban az embereket hasznos dolgokra tanítani képtelen volt.” 
Teljesen mindegy hány száz Homíliát írt, az is mindegy milyen óriási tekintélyt szerzett magának a későbbi évszázadok folyamán: a lényeg, hogy aktív részese volt egy sötét, kegyetlen pusztításnak, amit támogatott, amit helyeselt. A jámbor hazudozást, félrevezetést – más korai atyák példáját követve – ő is megengedettnek tekinti. Hamis módon az olyan gyógyító orvosokra hivatkozik, akik a gyógyulás elősegítéséért sokszor becsapják betegeiket. Az orvosokhoz hasonlóan a keresztény vezetőknek is joguk van félrevezetni, és a szentséges hazudozást hasznos és áldásos gyakorlatként óhajtja elfogadtatni: „Megtudod e érteni a valótlanság előnyét? Mert nagy értéke van a megcsalatásnak, azzal a feltétellel, ha nem ártalmas, gonosz szándékkal használják, és akkor ezt valójában nem is hívhatjuk valótlanságnak, hanem egyfajta hasznos irányításnak, hozzáértő elmésségnek, mely megoldást képes találni ott, ahol az erőforrások szegényesek. Sokszor szükségszerű a félrevezetés eszközének alkalmazása, hogy az másoknak a legnagyobb hasznára lehessen. Ellenben, aki az egyenes tisztességet választja, az a másiknak sokszor többet árt, mintha félrevezette volna.” Értekezés a papságról c. műve I. könyvében még tovább fejtegeti, hogy a rászedés, becsapás nem csak háborúban az ellenség ellen lehet alkalmazni, hanem békében is a legdrágább baráttal szemben is megengedett. Ez a szándékos félrevezetés természetesen nem kerülte el a független kutatók figyelmét: „A keresztény atyák hitbéli szükségnek érezték a félrevezetés és csalás gyakorlását. A leghíresebb és a legistenfélőbb közül majdnem mind meg volt fertőzve a hamisításgyártásának pestisével.” (Johann Lorenz Mosheim) „Jámbor csalás, félrevezetés elismert és elfogadott gyakorlat volt a korai atyák munkásságában.” (Henry Hart Milman) „Semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy nagyszámú kora-keresztény könyv kizárólag a szándékos félrevezetés céljából íródott.” (Dr.John Allen Giles) „Hatalmas, légből kapott, kétségbe vonható irodalmi művek halmaza lett megteremtve, a korai keresztény dogmák alátámasztására.” (Dr. Robertson Smith)

Az ő idejében és környezetében egy olyan jelenség nyert egyre nagyobb teret, amire korábban még nem volt példa. Egy dühödten elkeseredett vallási meggyőződéstől fűtött kampányt láthatunk, - olyat - amit még eddig nem élt át emberiségünk. Korábban is voltak templomrombolások, vallásüldözések, de ilyen méretű, a társadalom minden intézményét, lakossága minden rétegét érintő, az ember szabadságába, belső lelki életében így beleavatkozó szisztematikus kártevés: példátlan volt a történelemben. 
A tömegek az V. században még mindig nem özönlöttek a keresztény templomokba, főleg az értelmiségi réteg, arisztokrata családok, iskolázott közhivatalnokok még mindig nem akarták elfogadni az új ruhába öltöztetett régi pogány megváltót, a keresztény Jézust. Vérrel, vassal, tűzzel kellett ezért pusztítani a régi hitvilágok minden megnyilvánulását, emlékét.
Amikor turistaként csodáljuk az antik világ pogány templomainak, szentélyeinek romjait, akkor az idegenvezetők elfelejtik megemlíteni, hogy azokat nem az idő vasfoga romosította, mert bizony szilárdan gránitból, faragott bazaltkövekből voltak azok megépítve ...  hanem nagy részüket vallási őrületben tobzódó keresztény bandák rombolták le, megfosztva emberiségünket számtalan kulturális örökségétől.

Szerző: katolnai  2010.03.11. 14:42 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://egyhazatyak.blog.hu/api/trackback/id/tr821831393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.