Ágoston siheder éveiben átlagos, józan fiatalember benyomását keltette, akit szülei szellemi pályára szántak. Lassú felfogása miatt tanárai szigorúan bántak vele, – mely mély nyomot hagyott benne –, és minek következményeként megutálta a görög szerzőket. A matematikát mindennél jobban gyűlölte, mivel ezt a tantárgyat különösen nehéznek találta. Görögül sem tanult meg soha, pedig fiatalon nagy lelkesedéssel tetette a görög filozófia ismeretét és szeretetét. Ő maga írja a 'Vallomásai' I. 18 fejezetében, hogy nem szeretett görögül tanulni mert kényszerítették rá. Az egyházi magasztosság a 'doktor' titulust ragasztotta rá, holott sosem volt 'medicus', a medicinát korlátolt felfogóképessége miatt sosem tanulhatta. Filozófiának sem lehetett doktora, még akkor sem, ha a róla szóló ömlengősen áradozó ismertetések nem győzik eleget hangoztatni a görög bölcselők alapos ismeretét, filozófia eszmerendszereiben való jártasságát. Valójában nem értette meg soha a filozófia legalapvetőbb lényegét: a mindig mindent megkérdőjelező megalapozott kétkedés fontosságát, ami nélkül nem lehet filozófia. Ha tételes dogmákat állítunk fel, és azok értelmezését szigorúan megszabott doktrínákkal szabályozzuk, akkor ott nem létezhet filozófia, csak dogmatikus ideológia. Ágoston és követői ezt az alapvető gondolatmenetet elkorcsosítva egyfajta 'keresztény filozófiát' tákoltak össze, hol a gondolat szabadság korlátozása, és a kétség elvetése alkotja, teremti meg a hihetetlen csodák kötelező elfogadását. Jogos a kérdés tehát: milyen doktor volt valójában Ágoston?

De milyen teológus volt Ágoston? Teológiájában elkülöníti egymástól a bölcsesség (sapientia) és a tudás (scientia) fogalmait, mintha azok nem fednék, egészítenék ki egymást. A bölcsesség lényegét az örök és változatlan valóságban jelöli meg, míg a tudást a látható, változó, mulandó dolgokkal köti egybe. Az örök valóság (jelentsen az bármit is) megismerését a tudományos ismeretek elsajátítása fölé helyezi, amivel szabad utat óhajtott nyitni, a műveletlen zélótáknak. Az örök valóság megismerése szerinte a változóból történő eljutást a változatlanba, ami önmagában korlátolt gondolkodásra vall, mert a világmindenségben, eszmélésünkben, tapasztalásaink sorozatában semmi nem örök, minden folyamatosan és vég nélkül változik. Az 'örök valóság' spekulatív szólamát csak keresztényi megtisztulás által lehet elérni (megérteni), melynek első lépcsője a félelem, pontosabban: isten félelme, míg a másik elengedhetetlen feltétel, az általa szentnek tartott iratokhoz kötődő ájtatos ragaszkodás.

 

De Civitate Dei, (Isten Városa) című művének 21. könyvében – különösen az elején – a test hallhatatlanságáról spekulál, ill. annak lehetőségét óhajtja bizonyíthatóan kimutatni. Második fejezetben felteszi a kérdést: „Mit hozhatnék fel, hogy meggyőzzem azokat, akik elutasítják az elevenen élők lehetőségét arra nézve, hogy vannak akik nem csak a halált képesek túlélni, de lehetséges az örökkévaló tűz gyötrelmes kínszenvedéseit is túlélni?” Majd a kétkedők megválaszolására azt állítja, hogy vannak állatok, akik lángokban élnek, és kukacok, amik a tűzforró hőforrásokban élnek. Következő fejezetben bizonygatni próbálja: ami szenvedékeny, (test) az élhet örökké, majd kijelenti, hogy az elkövetkezendő világban a test nem fog meghalni. „Hihetetlen, hogy a tűz égetése mérhetetlen fájdalmat képes a testnek okozni, de a halálát nem feltétlenül idézi elő.” Majd a következő 4. fejezetben így folytatja: „Ezért természetes az, hogy a szalamander tűzben él, … egy bizonyos szicíliai hegységben látható egy ilyen, mely a legrégibb idők óta él az égő tűzben. Ez elegendő példa arra, hogy nem minden válik a tűz martalékává, ami égő lángok között létezik.” Ugyanebben a fejezetben említi (ismét) a páva húsát, amit Karthágóban vett és – eltette – majd egy évvel később a hús még mindig romlatlan volt. Tehát tessék ezt a közlést is figyelembe venni a test romolhatatlanságának bizonyítására felhozott érvek sorában … A folytatásban a sziklák (mészkő) égetésén elmélkedik, majd rátér a gyémántra, miről megállapítja, hogy acél nem fogja, tűz meg nem égeti, egyedül a kecske vére képes megpuhítani.

Az ötödik fejezetben csodákat sorol fel, amiket az 'emberek beszélnek': „Szicíliában, Agrigentumban mikor a sót tűzbe dobják, folyadék lesz belőle, és mikor a vízbe teszik, pattogva reccsen, mintha égne. Garamanteában van egy forrás, mely nappal jéghideg, éjszaka meg olyan forróvá válik, hogy megérinteni is lehetetlenség. Epirusban van egy másik forrás, mely az égő fáklyákat kioltja, a meg nem gyújtottakat pedig meggyújtja. Cappadociában a szél képes teherbe ejteni a kancákat, és kiscsikóik nem élnek tovább három évnél.” A fejezet végén összefoglalja a csodás dolgok felsorakoztatása mögötti kifejezésszándékát: „ … mely dolgokról mi itt beszélünk nem lehetetlenek pusztán azért, mert megmagyarázhatatlanok.” A hetedik fejezet végén beismeri ugyan, hogy ő személyesen nem találkozott olyan szemtanúkkal, akik látták ezeket a forrásokat, de azt ellenben sok szavahihető embertől hallotta, hogy „tényleg létezik 'Szodoma almája', amely kívül szép,üde, de belül porral van megtöltve.” – Elég tehát elolvasni ezt a néhány fejezetet ahhoz, hogy ellehessen könyvelni: Ágoston atya a sületlenségek doktora volt, aki még arra is képtelen volt, hogy saját babonás gondolatait – a test hallhatatlanságáról, romolhatatlanságáról – logikus egyszerűséggel levezesse, vagy hitelesen bizonyítsa. Akkor sem jeleskedik, mikor az emberi gondolkodás alapvető, százszor megfogalmazott filozófiai tételét: a 'rossznak' eredetét szeretné megvilágítani: a Vallomások nyolcadik könyve, 5. fejezetét úgy kezdi: „kutattam a rossz eredetét”, majd egymásután teszi fel a kérdéseket; „Hol van tehát a rossznak fészke? Honnan és mely úton jutott ide? Mi a gyökere, mi a csírája? Honnan van tehát a rossz?” Felkészületlenségének tudhatóan képtelen egy bölcshöz méltóan megválaszolni, és az egyetlen válaszféle – amit kiizzadni képes – az is nagyon gyengére sikeredik nála, amely valójában nem is válasz, hanem még egy kérdés: „Talán Isten valami gonosz anyagból teremtette úgy, hogy az anyag nagy részét formába és rendbe igazította, egy részét pedig úgy hagyta megjavítatlanul?” Az egész fejezetet további kérdések felállításával átmorfondírozza, anélkül, hogy megválaszolná a saját maga által kezdeményezett kérdéseket. Az emberi szellem szabad gondolkodását úgy véli: „Egy szóval: azt akarom mondani, hogy mindenbe van beleszólása, amiben ereje és módja. vagyon javítani” (Val. XIII.-23), de rögtön hozzá is teszi, kivéve az általa propagált szentkönyvet (bibliát) melyben: Lehet ugyan, hogy egy és más nem világos benne, de mivel értelmünket alávetjük neki, rendületlenül hisszük, hogy az is, amibe pillantásunk be nem hatolhat, biztos és csalhatatlan igazság.” Tehát szerinte az embernek mindenbe van beleszólása, kivéve a bibliát, amiben még a bugyuta, babonás dolgokat sem szabad kétségbe vonni: „ne akarjon „ítélője lenni a törvénynek, hanem legyen teljesítője”

A lélek fogalmát sem értette, mert ha tényleg értette, akkor érthetetlen miért ír így a VIII. 9 fejezetében: „A lélek elrendeli, hogy például a kéz megmozduljon …”, hiszen az ilyesmit az ember agya diktálja és nem a lelkünk. - XI. 28 fejezetében úgy véli, hogy a lélek vár, figyel és emlékezik: „S a lélekben mégis megvan a múltnak emlékezete.” Ezek szerint a lelkünk segítségével emlékezünk? – „A lélek az idő mérője”, vallja Ágoston, tehát szerinte nem az agyunk értelmével, hanem a lelkünkkel mérjük az időt. Ágoston a léleknek tulajdonít olyan funkciókat, élettani működéseket, melyekért az agyunk, elménk a felelős.


Először Manicheus-gnosztikus tanokat követett nyolc évig, és a köztük eltöltött nyolc év ellenére többször 'ostobának' nevezi a manicheusokat, mintha az ő badarságai valami egyedi bölcsességek lennének. Utána újplatonista filozófiát tanult négy évig, de mivel egyiket sem értette, így kikötött az ortodox keresztények között, ahol ostobasága nem keltett feltűnést. Rómába érkezése után hamar rájött, hogy hasznosabb a helyes helyezkedés – mint a filozófia - minek meg is lett az eredménye: berakták a császári udvarba papírtologató lakájnak. Milánóban Ambrus (Ambrosius) püspök (kb. 330-397) hatása alá kerülve, véglegesen felcserélte korábbi nézeteit és a számára jobban érthető ortodox dogmák híve lett.
391-ben Hippo (Észak-Afrika) városában találjuk Ágostont a félművelt öreg Valérius püspök mellett, aki még latinul sem tudott. Az öreg jó szívét kihasználva kellemes jómódban elmélkedhetett, írhatta műveit, formálhatta egyháza doktrínáit. Ágoston, a beteg rozzant Valériusszal – még mielőtt az meghalt volna – püspökké szenteltette magát, majd az öreg hamarosan bekövetkezett halála után, annak székét gyorsan elfoglalta: így, igazi nagy hatalmú egyházfő lett belőle. Temérdek művet írt, melyekben sokszor tájékozatlan ismertetéseket vonultat fel, melyek állításait kificamodott realitásként lehet szemlélni. Néhány ilyen 'bölcsességet' az 'Isten Városa' (De Civitate Dei) című könyvéből, - amit több mint 12 évig írt - fentebb már említettem, de ezek közül érdemes még néhányat megemlíteni: „Úgy mondják élnek olyan irtózatos torz emberek, akiknek egy szemük van a homlokuk közepén; néhánynak a lábfeje visszafelé fordítva áll; néhányan két neműek, jobb mellük férfi mell a bal pedig női; másoknak meg nincs szájuk. Hallottunk olyan fajtákról is akiknek két lábfejük van, de csak egy lábuk, rendkívül gyorsak és mégse kell a térdüket sose behajlítaniuk; Skiopedeszeknek hívják őket, mert a tűző napon hanyatt fekszenek és hatalmas lábfejük így árnyékot biztosít testüknek. .... A Cynocephaliknak kutyafejük van és ugatnak ... (XVI. 8.) Egy fejezettel arrább kijelenti: "mese az, hogy van antipólus, hogy a föld túloldalán az emberek fejjel lefele sétálnak miközben talpuk ellenkezőleg tapad földünkhöz. Az ilyet nem szabad elhinni." (XVI. 9.)

Egy magára valamit is adó görög-római bölcs ilyen csacskaságokat nem írt volna le: "A békák a földből nőnek ki, és nem szaporodnak hím és nőstény szülök által." (XVI. 7.) "Hihetetlenül hangzik, de egyszer egy főtt páva húst, amit Karthágóban szolgáltak fel nekem, eltettem és egy év múlva is friss maradt, csak egy kicsit ki volt száradva." (XXI. 5.) … Még lehetne idézgetni a 'nagy' karizmatikus doktor építő okosságait, ... de vajon van-e értelme? Éppen ezért az elrugaszkodott értelmetlenségei további bemutatásától eltekintek: rengeteg könyv, tanulmány jelent meg azokról, és akiknek tartalmas elfoglaltság az, hogy nézi hogyan szárad a festék a falon – nos, azoknak ajánlom Ágoston művei olvasását.

Munkássága kiértékelésekor mellékesnek vehetjük, hogy Ágoston milyen szép kikerekített latinsággal ecsetelte; a termékeny jóravalóságot, lélek természetét/mértékét, a boldogságos istenakaratát, meg az ő Fia mibenlétét - akkor -, ha észrevesszük és előtérbe helyezzük türelmetlen erőszakosságát és zélóta vallásértelmezését. Szeretete, megértése, megállt a más vallásfelfogással rendelkezőkkel szemben, és ahogy múltak az évek, úgy szaporodott műveiben a mérges bírálat. Erőszakos türelmetlensége megfogalmazódik a Vallomások ötödik könyv, 3. fejezetében: a világi tudományok képviselőit gonoszoknak, gőgösöknek mondja, 'fölényes elkapatottságukat' hangsúlyozza, akik 'nem akarják feláldozni vakmerő kíváncsiságukat' Azt mondja továbbá róluk: „Nem akarják feladni erkölcstelen életüket, amely immár az oktalan állatokhoz alacsonyítja le őket.” Szerinte az isteni igazságot hazugsággá forgatják: egy manicheus bölcset tudatlansággal vádol, aki „szemtelenül mégis tanítani merészelt”, majd az 5. fejezetben folyatja: „De ki ne fogna botot olyan eszelős bolondra ...”, és ebben a mondatban végeredményben azt fogalmazza meg, hogy a 'bolond' manicheusra rálehet fogni a botot. Nem csak korábbi manicheus társait támadta, de nekiugrott a donatistáknak, ariánusoknak, markionitáknak, priscillánusoknak is. De vizsgáljunk meg néhány cselekedetet Ágoston harcos életéből.

Ágoston idejében a donatisták már majdnem 100 éve elkülönülve megosztották az Észak-afrikai keresztény közösségeket, - sőt számra ők voltak többen - melynek ténye nagyon idegesítette Hippo katolikus püspökét. A probléma megoldására Ágoston szüntelenül a római hatóságok beleavatkozását követelte, hivatkozva a korábban bevezetett eretnekellenes Theodosius (Theodosziosz) törvényekre ill. azok végrehajtását szorgalmazta a donatisták szétverése érdekében. Természetesen tisztában volt azzal, hogy a 'segítséget' nyújtó katonák nem fognak vallásvitákba bonyolódni az érintettekkel, hanem fegyverüket használva hajtják végre megbízásukat. Hiányosan hamis az idevonatkozó egyházi tanítás, (melyek főleg Ágoston önmosdató feljegyzéseiből táplálkoznak) miszerint csak pénzbüntetéseket és száműzetéseket eredményezett Ágoston és kővetőinek biztatására véghezvitt üldözések, kegyetlenségek a donatisták ellen. Kétszínűen úgy csinált, mintha az erőszakot ellenezné, elítélné, de közben a hatóságoktól szüntelenül követelte a császári eretnekellenes rendeletek érvényesítését, azok gyakorlati végrehajtását a donatistákkal szemben. 411-ben Ágoston, talán porhintésnek, talán a lelke megnyugvása érdekében még egy utolsó konferenciát rendezett Karthágóban, ahol ultimátumot adott át donatistáknak a végleges felszámolás előtt. A tárgyalások, Ágoston arrogáns fellépésének köszönhetően totális kudarcba fulladtak és nemsokkal később, Honorius császár teljes vagyonelkobzásra (értsd: szabad-rablás) ítélte a donatistákat; klérusukat száműzték, a hitüket fel nemadó maradékot legyilkolták, illegalitásba kényszerítették. Ágoston most már megelégedéssel dörzsölhette kezeit. Győzött!

Ágoston emberi milyenségét, szellemi meggyőződését talán legjobban az Ír származású Pelagius (kb. 360-430) atyával folytatott vitában tudnánk felmérni és amiből láthatjuk: Ágoston nem volt olyan magasan erkölcsisége 'kattankóró' létráján.

'A bűn szabad akaratból megtervezve, megfontolva lép fel az ember tettei által, és ezért nem lehet örökölhető. Azaz, megfontolt tudatos bűnösség nélkül nincs is bűn, mert a bűn csakis az ember direkt hozzájárulásával lehetséges.' - Vallotta Pelagius … evvel szemben Ágoston azt hirdette, hogy Ádám-Éva óta mind bűnösök vagyunk, és Ádám bűne öröklődő, mindenkire érvényes még a csecsemőkre is.

'Áteredő bűn nincs, isteni kegyelem nélkül is képes lehet az egyén az üdvösséget megkapni: elégséges a szabad akarata helyes felhasználása e cél elérése érdekében. A kegyelem már eleve megvan az emberben, mely kimutatkozik a szépre, jóra törekvő belső hajlandóságban.' - vallotta Pelagius … evvel szemben Ágoston azt hirdette az ember a szabadakarati jogosultságát, elvesztette amikor Ádám bűnbe esett és nincs joga választania a kegyelem belső megélésében. A megváltás szigorúan csak Isten kezében van, az ő kegyelme által lehetséges; az egyén azt képtelen befolyásolni a saját döntései által. Isten válassza ki – előre elrendeli - azon keveseket akik méltóak a kegyelmére és megváltására, a többiek pedig már eleve örök kárhozatra ítéltettek. (predestináció) Arra a kérdésre, mi az isteni kiválasztás oka, rendje, mitől függ ez az isteni előrendelés, Ágoston csak elégtelenül buta választ adott: „Isten a titokzatos, számunkra felfoghatatlan isteni bölcsesség alapján teszi” - mi, a korlátolt agyunkkal ezt sosem fogjuk megérteni. Erre a kiválasztó és ezáltal kirekesztő kegyelmi rendszerére méltán érdemelte ki a 'doctor gratiae' – 'kegyelem tudósa' címet.

'Mivel Ádám bűnbeesése után az emberi természet sértetlen maradt, ezért a gyermekek is mentesek minden bűntől és így nem kerülhetnek kárhozatra.' - vallotta Pelagius … evvel szemben Ágoston azt hirdette: a megkereszteletlenül meghalt gyermekek a kárhozatra kerülnek, mert azok már az anyaméhben bűnösök voltak.

Pelagiusszal folytatott vitája végül is úgy dőlt el, hogy Ágoston cimborája – a dúsgazdag, Alypus, Thagaste (ma Algéria) püspöke, 80 Numídiai paripát adományozott a birodalmi udvarnak, minek eredményeképpen a ravennai császári helytartó 418-ban kitiltotta Rómából a Peligánusokat és üldözésüket elrendelte. Ezenfelül Ágoston és bandája fenyegetéssel gyakorolt nyomást Zosimus pápára, akinek korábban hiába volt jó véleménye Pelagiusról, mert utána a nyomásnak köszönhetően, mégsem jelentett gondot számára Pelagius kiátkozása, de az is lehet, hogy a fenyegetések mellett az ő udvartartása is meglett vesztegetve. Megint Ágoston győzött.

Lehet émelyegni Ágoston nagyszerűen megírt okosságain; hit által megtisztított értelemszükségességről az Istenkeresés és az igazság megismerésében, meg a boldogság megszerzésének kérdésében, de ha korrektek akarunk lenni, akkor meg kell vizsgálnunk a szentséges atya szentségtelen oldalát is.

Erkölcstelen módon felállította a 'Cognite Intrare' - bejövésre (megtérítésre) kényszerítés – elvrendszerét, mely elméletet később (Ágoston csuhás utódai) folyamatosan hasznosítottak a középkorban, hogy alátámasszák a mindennapi brutális erőszakosságuk alkalmazásának helyességét. A másképp gondolkodók 'bejövésére/megtérésére' tett jámbor igyekezet sokszor eredményezett elnyomást, kínzást, vagy halált, és mindez Ágoston szellemében: reá hivatkozva történt.

Az erőszak alkalmazásra példaként hozta fel, Lukács: „ … és kényszeríts bejőni mindenkit, hogy megteljék az én házam.” (14: 23) – versét.

Nem győzte hangsúlyozni az erőszak alkalmazás nélkülözhetetlen szükségességét. Ha nem is mondta ki nyíltan, de burkoltan mindig kérte a hatóság fegyveres erejének igénybevételét, - mert anélkül az emberek nem hajlanak a kereszténységre - de természetesen mindez az ő hasznukra történik, eltévelyedett pogány lelkük megmentése érdekében.

„Baráttól kapott sebek elviselhetőbbek, mint az ellenség csókjai. Szeretni fájó markánssággal, kemény könyörtelenséggel, még mindig jobb mint gyengéden félrevezetten, becsapva élni.” Ilyen alantason ravasz szövegekkel készítette elő a talajt a későbbi még türelmetlenebb keresztény vezetés számára a hatalom megerősítése érdekében, illetve megrakta a későbbi máglyák elméleti alapjait.

„Az embert egyedül Isten képes boldoggá tenni” - vallotta Ágoston. Természeten a boldoggá tevő ortodox-keresztény Isten nem más mint az öreg bosszúálló zsidó isten, aki saját fiát is feláldozta boldogságában, és akik nem ebben hisznek, azoknak a boldogság kizáratott. Etikája világos önvallomása: „Félelem tölt el engem is, és titeket is félelemmel töltelek meg.” Nem csodálkozhatunk, ha a sötét középkor ideológiája Ágostonból  táplálkozott – volt miből. Ágoston keresztény filozófiája, - ami inkább dogmatikus ideológia - mélyen befolyásolta a középkor bárdolatlanul erőszakos egyházvezetőit koruk olyanná alakításában, mint amilyenné az kikerekedett. Mikor megdöbbenve olvassuk, hogy ezek mit műveltek évszázadokon keresztül az emberiséggel, akkor gondoljunk Ágoston csalárdul egysíkú filozófiájára, kirekesztő erkölcsrendszerére, mely azt elősegítette, szentségesítette. Kenetteljesség áhítatosságába burkolt brutalitásával precedenciát állított fel, melyre későbbi kegyetlenkedő egyházi vezetők mint szentséges példamutató cselekedetre tudtak volt hivatkozni saját aljasságaik igazolására.

Ágoston senkitől nem tűrt el bírálatot, - ha tehette - még jelentéktelen megmukkanásokra is szigorú visszavágással válaszolt, mint pl. mikor menekülésre kényszerítette Echlanum püspökét, Julianust, mert az nem értett egyet vele az 'áteredő bűn' teológiai értelmetlenségében.

Miközben égtek a régi pogány könyvek, az öreg pergament tekercsek, Ágoston győzedelmesen kijelentette: „Minden írott anyagot vissza kell utasítani kivéve a szentírás igazságát, mert annak igazsága hatalmasabb minden emberi tudásnál.”

Tagadta a világmindenség végtelenségét, örökkévalóságát, nem volt hajlandó figyelemben venni a pogány kultúra tudományos eredményeit és így nem csodálkozhatunk, hogy buta felfuvalkodott fanatizmusában kinyilatkozta: „földünk lapos és körülötte forognak az égitestek.” Ezt az elméletet a hasonszőrű ortodoxok boldogan elfogadták, majd doktrína lett belőle, melyet több mint ezer évig foggal-körömmel védtek. Hiába hangoztatta platóni hatásnak köszönhetően Ágoston az emberi megismerésnek három fokát, - érzékelés, tudomány, bölcsesség – mert nála a 'tudomány' nem matematikát, fizikát, stb. jelentett, hanem szigorúan csak az ortodoxok vallástudományát. Nálánál okosabb tudósokról irigyen így nyilatkozik: „Jó keresztények óvatosak legyenek a matematikusokkal és minden  más tanítóval, kik üres dolgokat hirdetnek. A veszély már régóta valóságos, hogy a matematikusok szövetséget kötöttek az ördöggel az ember lelke elhomályosítására, és az ember pokolhoz láncolásában.” (De Genesi ad Litteram) Hogy mennyit kell tudni egy kereszténynek? „A keresztényeknek elég csak annyit tudniuk a világ dolgairól, hogy azok legyenek bármik is, a mennyben vagy a földön létezők, láthatóak vagy láthatatlanok, azok nem mások mint a Teremtő jóságos megnyilvánulásai.” (Enchiridion, 3, 9) Ilyen majdnem szépen hangzó zsargonnal adta tudtára mindenkinek; megváltozott a világ, nincs többé szükség a tudományokra. De különben nem is tartotta a pogány tudósok alkotásait többre a semminél: „hasznosítható tudást szinte alig találni a pogányok könyveiben, a mi szentírásunk bölcsességével azokat összehasonlítani lehetetlenség.” (De Doctrina Christiana) És ami hasznos és igaz tudás mégis előfordul a pogányoknál, az sem a szentlélek által sugalmazott, hanem a zsidóktól lett eltanulva, lekopírozva. Ágoston negyedik könyve (De Doctrina Cristiana), II.-28 fejezetében azt óhajtja bizonygatni, hogy Plató Egyiptomba látogatott, mikor Jeremiás ott volt, és akkor „megismerte a 'mi' vallásirodalmunkat, minek segítségével taníthatta és leírhatta azokat a dolgokat, melyekért olyan nagy megbecsülés övezi.” Végeredményben Ágoston azt füllenti – figyelmen kívül hagyva a kronológiai abszurditást –, hogy Plató a zsidóktól (Jeremiástól) tanult el minden bölcsességet, sőt Püthagorasz is csak a zsidók által volt képes maradandót alkotni. Kicsit lejjebb, a már a tőle megszokott erőszakossággal útmutatást nyújt a pogány filozófia, gondolkodás eredményei, vívmányai kisajátítására: „Továbbá, akiket filozófusoknak neveznek, de különösen a Platonisták, ha megfogalmaztak is olyan igazságot, hittételt, amit a mi hitünkkel összeegyeztethetünk, attól el nem fordulhatunk, hanem a saját hasznunkra kisajátíthatjuk ezeket a bölcsességeket – elvehetjük azoktól –, akik jogtalanul tarják maguknál.” (II.-40)

Fontosnak tartotta az állam alárendelését az egyháznak, mert az csakis az egyház által lehet jó és igazságos. Néhány generációval később ez tökéletesen sikerült is és az igazság, meg a jó helyett, borzalom és terror nyomorította az emberek-testét lelkét.

Ágoston sikeres ember volt, elérte célját: a hívek szívébe beültette a félelmet, szorongást, elméjükbe a bűntudatot, lelküket megzavarva az elrendeltetett bűnnel kapcsolatos fogalmakkal; személyes bűn, bűnösök bűne, ösztönös testi vágy általi bűn, örökölt bűn, stb. A kárhozat, az ember természetének romlottsága, kilátástalan életének gyarlósága és más negatív fogalom, dolog ismételgetése mind az ember lelkének lenyomását, elbizonytalanodását óhajtotta érvényesíteni. Célja elérésében fontos volt számára az embertársai tudatába belesulykolni a zavaró, félelmet keltő rossz érzéseket, hogy aztán ő, meg a többi csuhás 'kihúzhassa', megmenthesse a bűnös, hitetlen, kárhozatra ítélt egyéneket a rájuk váró borzalmas büntetéstől. Ebben rejlik Ágoston nagysága; először megtörni a pogány/eretnek lelket, megtaposni szellemiségét majd utána az ortodox ideológia szerint a 'jóra', az 'igaz útra' vezetni a kétes megmentés még kétesebb garantálása nélkül.

A cikkhez felhasznált irodalom: Kenneth Humphreys, 'Jesus Never Existed' - John Jackson, 'Jesus Christ Son of God' - Walter Nigg, 'Heretics' - Helen Ellerbe, 'The Dark Side of Christian History' - Elain Pagels, 'Adam and Eve and the Serpent' - Thomas Doanne, 'Bible Myths' - Joseph McCabe, 'Europe Decays'.

 

Szerző: katolnai  2010.04.03. 16:09 10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://egyhazatyak.blog.hu/api/trackback/id/tr31892080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Günsergebirge 2010.04.22. 16:42:14

Szia katolnai,

ha gondolod, a szövegek "magyarosításában" segíthetnék.

Üd,
L.

katolnai 2010.04.30. 03:29:16

Kedves Lebwohl!
Köszönöm.
A válaszomat magánodba küldtem a virtre.
üdv katolnai

peterd127 2011.03.30. 14:08:00

Középkor mitől is volt egészen pontosan 'sötét'?

katolnai 2011.03.31. 17:31:27

Kedves Peterd!

Kérded: mitől is pontosan sötét a középkor …
Elsősorban azért, mert a tudás lángja kioltódott, míg a régi pogány világban a polgárság jelentős része tudott írni-olvasni, addig a középkorban csak egy szűk papi réteg ismerte a betűvetés tudományát, a bezárt pogány iskolák helyébe papi iskolák léptek, ahol az egylényegűség keveretlen kétlényegűségét tanították a matematika, fizika helyett, a szétvert oktatásrendszer helyett a papi oktatás olyan 'tanult', 'művelt' vallásfigurákat nevelt ki, akik képtelen voltak egy átereszt megrajzolni, vagy egy viaductust, hidat kijavítani. Bezártak a bányák, megszűnt az ipari termelés, hajógyártás, kereskedelem, és az építkezések a minimális szintre zsugorodtak. Korábbi társadalmi, építészeti, technikai vívmányokból a középkorban semmi nem maradt és tragikusan teljes visszafejlődést figyelhetünk meg minden területen. Európa elszegényedett lerongyolódott népei fűtetlen odúkban nyomorogva rettegtek a sötét babonáktól és járványoktól, mivel a korábbi orvostudományt, betegápolást a szó szoros értelmében lefejezték. Lásd: kepeskeresztenyseg.blog.hu/2010/02/13/az_orvostudomany_elgancsolasa

A kereszténység fokozott hatalomra jutásával minden régi elv, rend, eszmény elvesztette érvényét; görög-latin műveltség, ázsiai monarchikus szellemiség, a jól bevált társadalmi-közösségi erkölcsszabályok, elvesztése további állami (birodalmi) tekintélyromboláshoz vezetett. A megingott és aláásott törvények, hagyományok által legyengült állami hatalmakat lassan szétmarcangolták a pogány államhatalmat megvető keresztények, és a hadseregben még jobban elharapózott az elégedetlenség szelleme. Nemcsak a szépművészetekben és filozófiában mutatkozott ki a műveltség csökkenése, hanem a vallási harcok is megmérgezték a közhangulatot, elvették az emberek önbizalmát …

Ami még összetartotta Konstantin uralkodásáig a birodalmat; a polgári és vallási hagyományokhoz való ragaszkodás, az egyszerű erkölcsök becsben tartása, törvények tisztelete, katonai bátorság, fegyelem elve, gyakorlata mind kezdte elveszíteni értékét az új keresztény szemlélet által. A magasszintű civilizációt, kultúrát, műveltséget megvalósító társadalmi osztályok meggyengítése és ellehetetlenítése nem csak a pogány szellemet törte meg, de a tudományok előrehaladását is megállította. Az, hogy a kereszténység lassan szétverte a pogány oktatást, felszámolta a tudományok tanítását (matematika, algebra, fizika), leégette a könyvtárakat, bezáratta az iskolákat, meggyilkolta a pogány tanárokat; mindez egy olyan űrt teremtett Konstantin halála után néhány évtized alatt, melyből már hiányoztak az építészek, a mérnökök és eltűntek az orvosok is.

mitől is pontosan sötét a középkor?
Erre próbálok szerény cikkeimben megválaszolni, olyasmikre rámutatva, miket mások nem mernek megfogalmazni a 'keresztény európai szellemű' fertőzött neveltetésüknek köszönhetően …

Köszönöm, h olvastál, h megkérdeztél.
Üdv katolnai

adonees 2011.11.23. 14:28:40

Tisztelt katolnai James D.Tabor A Jézus dinasztia c. könyvében van egy térkép -Palesztina Jézus idejében-, ott pontosan jelölve van Názaret mint Genezáret tó környéki település,szted,ő honnan vette ezt?

katolnai 2011.11.24. 17:18:36

@adonees:
Kedves Adonees!

Valóban jó kérdés: honnét szedte a szuper-apologéta Tabor, h Názáret a térképén ott szerepel, mint Genezáret tó környéki település? Tabort és vallásvédelmező cimboráit már rég nem olvasom; tele vannak könyveik merészebbnél, merészebb kijelentésekkel, képtelen spekulációkkal, hamisítványokra való hivatkozásokkal, szándékos félrevezetéssel. Egymást idézik körbe és egy sem képes semmi újat mondani a bibliát veszik elő történelmi hivatkozásként és mind direkt elkerüli a misztérium vallások, meghaló-feltámadó isteneinek tárgyalását, mintha azoknak semmi köze nem lenne a zsidó meghaló-feltámadó misztikus Józsuájához.

Tabor is ilyen: önkényesen, tudománytalanul bejelöl egy akkor még nem létező települést, mert a bibliában említik, akkor annak úgy kell lennie. Kérlek csak mérsékel vedd figyelembe a fanatikus apologéták túlzásait és inkább (ha időd engedi) magad járjál utána a dolgoknak.

Látogatásoddal és kérdéseddel megtisztelsz,
üdv katolnai

Thagaste 2012.02.03. 18:32:33

A szerző "kritikai" bemutatásokat ígér, de sajnos, nem ismeri a kritika szó tartalmát sem. Ugyanis az feltételi a tudományos kutatást és előadást. A tudományosság pedig objektivitást feltételez. A jelzős szerkezetek azonban nem erőssége, hanem leggyengébb láncszemei egy tudományos eszmefuttatásnak. Ez az írás pedig hemzseg a jelzőktől. Az írás végén feltüntetett bibliográfia mindent elárul a szerző szándékairól és tájékozottságáról. Egyszerűen szánalmas. Talán egy Ágoston által írt mű elolvasásával kellett volna kezdeni, és akkor nem írt volna olyant, hogy nem tudott görögül.Annyi téves kijelentést tartalmaz az egész, hogy egyszerűen lehetetlenség itt mindennel foglalkozni. Az a kevés ágostoni idézet, amit hoz a szerző, természettudományos tévedéseivel kapcsolatos. Ezekben valóban tévedett, de ugyanilyen idézeteket hozhatnánk Platóntól Spinozáig bármely szerzőtől. De már az is nagy előrelépés lenne, ha a szerző megtanulná a különböző fogalmak jelentéstartalmát, lást pl. ortodox. A szándék egyértelmű: lejáratni a "keresztény hagyományt", de ahhoz ez túlságosan színvonaltalan próbálkozás.

katolnai 2012.02.08. 17:37:47

@De_Gusti_busz:
Szia Guszti!
A 'kritika' bíráló értékelés, elemzés és kuatatásnak ott van több száz könyv, amin átrágtam magam az évek hosszú folyamán.
A kritika számomra ott van, hogyha valaki beüti a keresőbe: Szent Ágoston, akkor ne csak és kizárólag az egy mást körbeidéző papok ömlengéseit olvassa az érdeklődő, hanem legyene olyan írás – magyarul is – mely rámutat az ilyen gyűlölködő trógerek igazi mivoltjára, mint amilyen Ágoston volt.
Mivel szerinted nem olvastam Ágostontól semmit, ezért kérlek segíts ki: Hol találom azokat a passzusokat, ahol Ágoston a más elképzeléseket valló embertársai tiszteletére buzdít, hol van az a rész, ahol türelemre, megértésre szólítja fel keresztény társait az ő elképzeléseitől távol álló emberek irányába. Ha ilyen részeket képtelen vagy idemásolni, akkor az tényleg szánalmas.

A kritika számomra ott van, h rámutatok, megfogalmazom: az ágostoni ideológia megteremtette az alapját a későbbi inkvizíció képviselőinek embertársaik megkínzására, bestiális legyilkolására. Az ágostoni türelmetlenség példaértékként állt a szadista papok előtt; szellemi, erkölcsi alátámasztást találtak Ágoston írásaiba, mikor a más nézetű embereket irtották.

Ágoston maga írja, h nem tanult meg görögül: Szent Á. Vallomásai: első könyv, XIV. fej.
Hogy mit értek az 'ortodox' kifejezés alatt, azt máshol világosan kifejtettem. Idegen Szavak Szótára: „valamilyen tan lezárt dogmáihoz betű szerint ragaszkodó” Erről ugye nem hallottál?

Ágostont, jóságos, kedves bácsinak beállítani: hamis, hazug és színvonaltalan próbálkozás.

Örvendek, h szerény írásom felháborította az ágostoni tisztaságban leledző lelkivilágod, megtiszteltél keresztényi aggódásoddal, és elbűvöltél a sziporkázóan briliáns hozzászólásoddal.

Krivicz 2012.04.09. 22:48:05

Kedves Katolnai!

Azért látom kapod a csomagot innen is onnan is, szóval azért tudod nem Te vagy ám az egyetlen a több mint két évezred alatt aki támadta az egyházat vagy úgy az esetedben a kereszténységet, de tudod Ők meghaltak és ahogy Ők meghaltak, és egyes tanaik is kihaltak mert nem voltak mind igazak, viszont egy biztos, kellettek ők is ahhoz, hogy ne szálljanak el maguktól a keresztények és ma is kell ez ha úgy vesszük,így is lehet nézni.

katolnai 2012.04.11. 19:12:08

@Krivicz:
Kedves Krivicz!

Mikor vallásos keresztény ismerőseimtől (mert ilyen is van) megkérdeztem, h hiszik az Úsz.-ben leírt Jézus történetének valódiságát: mind azt válaszolta, 'igen, természetesen'. Mikor azt kérdeztem, h a világtörténelemben lejátszódó, igazából megtörtént eseménynek vélik-e az Ádám-Éva-gonosz kígyó esetét, mind azt válaszolta, h azt szimbolikusan, allegorikusan kell értelmezni, nem pedig történelmi eseményként. Nos, mikor erre elmagyaráztam, h az ilyen hozzáállás teológiai értelmetlenséget eredményez: mert tudniillik Jézus nem áldozhatta fől magát egy allegorikus bűnbeesésért, ami csak szimbolikusan, azaz nem igazából ment végbe, mert az ilyen szimbolikus eset nem kívánja meg az igazi, történelemben lejátszódó feláldozást (a szimbolikus bűnbeesésért), hanem elég egy ugyancsak allegorikus áldozathozás. Más szóval a keresztény hit megköveteli a zsidó 'történetek' hitbéli elfogadását, mint egy igaz, a világtörténelemben lejátszódott eseménysorozatot, mert az egyik csak így képes kielégíteni a másikat. (Ádám tényleges bűnbeesése nélkül nem lehet, nincs szükség az emberek bűneit 'elmosni', nincs szükség az ilyen irányú áldozatra.) No itt már megakadnak néhányan és nem értik, h akkor mennyit és mennyire kell elfogadni a bibliából.

Persze a fanatikusok, a papok mindent szóról-szóra elhisznek a bibliából, még az evalució elméletét is elvetik, de akikben kétségek merülnek fel, akik kérdéseket tesznek fel, és rendelkeznek bizonyos történelmi/vallási ismeretekkel, azok már másképp viszonyulnak írásaimhoz. Ezen keveseknek írok, hozzájuk szólok, és közléseimmel próbálom az igazán érdeklődőket serkenteni; h járjanak utána, ne csak igénytelenül higgyenek mindent, kutassanak, és ellenőrizzenek le mindent. És csak most, ilyen hosszú felvezetés után értem el azáltalad felhozott kétezer évhez, mely valójában minimum 150 évvel kevesebb a kétezernél …

A mai világ embere rohamosan változik a modernségnek és az internetnek köszönhetően és amíg nagyapáink idejében elképzelhetetlen lett volna, h ilyen írások jelenjenek meg és azokat olvassák is, a mostani időnkben bizony nem keltenek különösebb megdöbbenést vagy felháborodást, mint ami lett volna a nagyapám idejében. Sokan megmaradnak 'látszólagos' keresztényeknek, akik megtartják a külsőségeket, rituálékat, ünnepeket, de ideológiai kötödésük egyre inkább elhalványul. Igen, a kritikusok is meghalnak, ám könyveiket újra nyomtatják, új kutatók jönnek, akik további adatokkal gazdagítják elődeik munkáját, és amíg lesz kereszténység, addig annak kritikus megközelítése is megmarad, virágozni fog. Ha a kereszténység képes lesz doktrínái átrendezésével megújulni, és csak is a spirituális Krisztus tanítását követni, akkor a kritikus hangok is szép lassan megszűnnek, de amíg a történelmi Jézus szerepe, a halotti teste fizikai feltámadása alkotja a keresztényi elképzelések alapját, addig az alaposan felkészült tudósok további bíráló elemzései fognak napvilágot látni.

Üdv katolnai