A kora középkori angol kereszténység egyetlen művelt alakja, 725-ben összeállított könyvében 'De Temporibus Liber' („Az időszámításról”) bevezette Dionysius Exiguus kronológiáját, amely az időszámítás alapjául Krisztus születését választotta úgy, hogy új évszámban határozta meg a teremtés évét. Sajátságosan levezetett számításai ill. dátumozása alapértékű időmeghatározássá vált az összes későbbi európai keresztény egyháztörténeti krónika, évkönyv anyagának dátumozásában. Munkái, kommentárjai, történetírói módszere magányos szigetként áll a középkor sivár terméketlen szellemi életében, és ha nem saját maga határozza meg saját kora évszámait, akkor azt gondolhatnánk, hogy inkább a XI. században alkotott, mint a VIII. század elején. Egyháztörténeti munkájában feltűnő, hogy nem mindig alkalmazza a klasszikus római naptári megjelöléseket, mely gyakorlat még koránál évszázadokkal később is használatban volt.
'Angol egyháztörténet' (Historia Eclesiastica Gentis Anglorum) c. történelemkönyve magától értetődően sokkal kevesebb objektivitást mutat, mint egy későbbi hasonló mű; valóságot legendával és irodalmi fantáziával kever, melyből nagyon nehéz kihámozni a történelmet, mert seregével említ királyokat, hercegeket, püspököket, akikről egyéb információ semmilyen más feljegyzésben nem található. Létezésükről csak Beda írásából tudunk, ill. a tőle átvevő későbbi szerzők műveiből. A leghíresebb könyve Anglia történelmét dolgozza fel Julius Cézártól 731-ig, melynek megírásához több ókori szerző – Orosius, Gildas, Aquitani Prosper – műveit forrásként használta, de ismerte Vergilius, Lucretius, Ovidius és más klasszikus szerzők írásait is. Az V.-VI. század eseményeinél, de különösen az angol-szász invázióval kapcsolatosan szinte teljes egészében a VI. században alkotó Gildas atyára támaszkodik, aki háromkötetes könyvet ('De Excidio et Conquestu Britannie') hagyott az utókorra. Gildas kb. 570-ig élt és történelmi feljegyzéseit hitelesnek tekinthetjük. Munkái megírásakor Beda rendelkezett még I. Gergely pápa levélmásolataival, és azok birtokában képes volt írását – a tudományosság látszatát keltve – az egyház történelméhez és a megfelelő kánoni irányzathoz igazítani. Az 596-os évtől közölt adatai leellenőrizhetetlenek, és csak a jóindulatú bizalommal fogadhatók el hitelesnek.
Azért, 400 oldalas történelmi munkájának tömérdek adat közé – minden tudományosság ellenére – csak belecsempészte a keresztény vallás értelmetlen babonáit, melyek mellesleg csöppet sem nevezhetőek tudományosnak, és csak a középkor emberének további butítására voltak jók. A jeruzsálemi Szűz Mária csodája adhatta az ötletet, amint azt az áldott Wifrid atya közléséből tudja: az egyik angol királyné Ethelthryth asszonyság annyira szent volt, hogy „12 év házasélet után is tökéletesen megőrizte szüzessége dicsőséges glóriáját.” (IV.:19) Ez a közlés férjére Egfrid királyra nézve bizony igen nagy szégyen és ha figyelembe vesszük, hogy az asszonyságnak már korábban is volt egy férje – Thonbert herceg, Dél-Gyrwas ura –, de az sem volt képes Ethelthryth szüzességét elvenni, akkor az már még nagyobb szégyent jelent az angol férfiakra. Mindenesetre a több férjes szűzön maradt királyné még halála után is ámulatba ejtette csodálóit, mert mikor évekkel halála után koporsóját kinyitották: „... mintha csak aludott volna, enyészet, bármily romlottság testén sehol nem látszott.” (IV.:19) A szentéletű emberek halál utáni testi épségére még egy példát felhoz, amikor is a rég meghótt Cuthbert püspökre voltak kíváncsiak a kései rajongók: „mikor pedig koporsóját kinyitották, egészében találták annak testét, mintha még mindig élne, mintha csak aluszott volna, és nem halott lenne.” (IV.:30) Ez természetesen olyan rendkívüli csoda volt, mely megkívánta, hogy a következő fejezetben – az első csoda igazolására – beszúrjon még egy csodát, miszerint a sír felnyitás után egy béna már meg is gyógyult Cuthbert sírjánál.
A test feltámadását hirdeti akkor is, mikor ezeket írja: „Az áldott halhatatlanságot élvező szentek lelkének mindegyike most egy köpönyeggel rendelkezik. De amikor testük feltámad, akkor mint azt Izajás mondá, 'kétszeresen fogják ők országukat bírni.” (Exp. VI.:11)
Annak ellenére, hogy az egyházirodalom tudós, – már majdnem felvilágosult – férfiúnak mondja Bedát, ő sem volt különb az általa tisztelt szent Ágostonnál, vagy bármelyik kora középkori atyánál. Egy kevésbé ismert művében 'Explanatio Apocalypsis'-ben, a más meggyőződésű embertársait ő is hátrányosan megkülönböztette, sőt elpusztításukat szorgalmazta: „Azok az eretnekek, akik hamisan színlelik a katolikus hitet megérettek, hogy halállal lakoljanak és az elhullottak serege ritkítsa soraikat. (…) Örök kárhozat követi azokat, akik spirituálisan halottak.” (VI.:8) Beda a 'spirituálisan halott' kifejezés alatt a nem keresztényeket értette.
