Pályafutása kezdetén már fiatalon császári hivatalnok lett. A kitűnő helyzetfelismerésének, rugalmas derekának köszönhetően karrierje egyre sikeresebb és 370 körül már Aemikia és Ligiria tartományok kormányzója. Hivatali székhelye Milánóban volt néhány méterre az öreg Auxentius zsírosan jövedelmező püspöki székétől, amit állandóan sóvárogva lesett. Mikor Auxentius meghalt, Ambrus még felszentelt pap sem volt, - sőt még megkeresztelve sem volt - mégis világi és egyházi ismeretségének köszönhetően ő lett az új 'keresztapa' Milánóban. Megválasztása után megkeresztelték, majd egymásután mindennap, nyolc napon keresztül egyre magasabb beiktatásokat kapott, míg a nyolcadik nap megkapta a püspöki rangot: lehetett a kezét csókolgatni.

Szent Ambrus is korán elkezdte a gyűlölködést, Gratianus (375-383) alatt már mindent elkövetett, hogy megszűnjön az a kevéske vallástürelmesség ami még létezett. Tanácsára a fiatal, naiv császár rendeletet adott ki a pogány szentélyekben található kultikus tárgyak lefoglalására. Más szóval ők ketten törvényt alkottak szabadrablásra, lopásra. Érdekes, ezt a tolvajmúltját szent Ambrusnak teljesen elfelejtik a teológia tanárok.
Damasus trónolásának vége felé esik a 'gyűlölködő' Ambrosius (Ambrus) Milánó püspöke még nagyobb felemelkedésének ideje, mikor is 382-ben, Damasus hallgatólagos beleegyezésével addig uszította Theodosius császárt, (378-395) míg az eltávolíttatta a római Szenátus csarnokából az évszázadok óta ott álló Victoria oltárt és az istennő márványszobrát. Radikális ortodox nézetei keresztülviteléért, ha kellett dacolt a császári udvarral, vagy engedetlenségre lázította Milánó alja népét, mindent elkövetett intézménye korlátlan világi uralomra való juttatásáért. Félelmet keltő démoni egyénisége segítségével Gratianus és Valentinianus után az ujja köré csavarta Theodosius császárt is..

Az amit Jusztina császárnéval művelt, (I. Valentinianus, (321-375) második felesége)  megérdemel néhány szót. Jusztina (meghalt, 388.) hithű keresztény asszonyka volt, azonban ő egy picit eltérő irányzatot az Ariánus ortodoxiát követte a katolikus ortodoxia helyett. Ezért Jusztina már megérkezése óta szálka volt Ambrus szemében. Prédikálásaiban Éva rossz tulajdonságait, Jezebel erkölcstelenségét, Jób feleségének gonoszságát összehasonlítási mintának hozta fel a császárné lejáratása érdekében. Rosszindulatú gyűlölete sosem szűnt meg a kedves békeszerető Jusztina iránt és ha az kimert jönni lakosztálya homályából bármivel is, Ambrus rögtön nekitámadt. Gyermekeiért állandóan aggódó császárné naiv, békés, egymás hitét tiszteletbetartó elvek alapján egy ediktumban megpróbált vallásszabadságot biztosítani azoknak a keresztényeknek is, akik a rimini-i hittételt követték. (Sozomen, 1. VII.-13) Ambrus hisztizve a császárné ellen fordult, megtagadta az új rendelet tiszteletét, és erőszakos engedetlen nyelvezetet használva visszautasította mások hitének elfogadását, tiszteletben tartását. Jusztinát az orcátlanság arra kényszerítette, hogy elküldje az udvar végzését, melyben kötelezi Ambrust és bandáját Milánó elhagyására. Ambrus harciasan megtagadta a hatósági döntést, híveivel bezárkózott a katedrálisba, ahonnét működésbe hozta a milánói alvilágot. Hadnagyai, az összelopkodott aranyból felbérelték és felfegyverezték Milánó semmittevőit, bandákba, osztagokba szervezték őket és a katedrális körül felsorakoztatták azokat. A császári hatalom tehetetlen volt. Hiába vetették körbe a hadsereggel a katedrálist, a tisztek és a legénység között túl sok katolikus keresztény volt, akik sorozatosan mindent leszabotáltak, társaikat lázították a császárné udvara ellen. Hát így nézett 'farkasszemet' a császári katonaság, meg Ambrus haramia osztagai. A várost közben Ambrus iskolájában kiképzett zélóták járták, idegesítették, gerjesztették a népet, nyílt lázadásra szólították fel őket.

Az elbarikádozott Ambrus sem volt 'rest és kába' – tudta – hogyan kell a buta, babonás népet manipulálni: álmában az angyalok megmutatták neki, hova van elásva a háromszáz éve mártíromságot szenvedett szent Gervasius és szent Protasius. Hát ez pontosan ott volt a katedrálisban, ahova ő bezárkózott. Felbontották a katedrális kövezetét, addig ástak míg két csontvázat nem találtak és az álom által már egyből bizonyítva is volt, hogy ezek a csontok az Ambrus álmában közölt szentek csontjai. (Ambrose, II. epis. XXII.) Mindjárt akadt egy öreg vakember, aki a csontokat megérintve visszanyerte látását. A csodás hírek sorozata még jobban felkorbácsolta a balga, hiszékeny tömeget: mindenki a csodatévő püspök mögé állt. A császárnénak és a katonaságnak megkellet hátrálniuk a vallási terror miatt. A császárné visszahúzódott oda, ahol eddig is volt: a sarokba. Pont ebben az időben Ambrus jobbkeze Ágoston volt, ki nem fecsérelte idejét: jól megtanulta mesterétől hogyan kell a más hitűeket üldözni, megalázni, tönkretenni, és több mint valószínű, hogy ők ketten fundálták ki az egész szélhámosságot, melyet Ágoston büszkén megörökített: „Ugyanakkor Ambrusnak látomás útján kinyilvánítottad, hol rejtekeznek Gervasinus és Protasius vértanúk földi maradványai, amelyeket annyi időn keresztül romlás nélkül megőriztél titkos kincsesházadban, hogy alkalmas időben elővedd és megfékezd velük a császárnő asszonyi dühét. Kiásták és napfényre hozták a szent ereklyéket. Midőn illő pompával Ambrus templomába vitték őket, az ördögöktől megszállottak meggyógyultak, s a távozó gonosz lelkek vallomást tettek hatalmadról. Sőt az egyik városszerte ismeretes polgár, több év óta vak, mikor a nép örömrivalgását hallotta s megértette, miről van szó, felugrott s kérte vezetőjét, vezesse oda. Odaigazították. Könyörgött, hadd menjen közel, szeretné kendőjével a koporsót megérinteni, „mert drágalátos a te színed előtt szentjeid halála” (Zsolt 115,1). - Megtette, aztán szemeire borította a kendőt, s rögtön visszanyerte szeme világát. (Val. VII-1-2) . 387-ben, Jusztina császárné fiával, II. Valentinianusszal elmenekült Ambrus elől, elhagyta Itáliát, és a békésebb Thesszalonikába telepedett meg.

Ambrus, teológiai nézeteiben teljesen egyezett Ágostonnal, egymástól tanulták el annak tartalmas 'szépségeit'. Ambrus azt hirdette; aki nincs megkeresztelve az a Sátán hatalma alatt van, míg aki megvan keresztelve az Jézus kötelékébe tartozik. Tanította; minden keresztény embernek őrangyala van, aki pogány annak meg ott vannak a démonok, azok befolyásolják, egyengetik útját. Máriáról azt vallotta; fájdalom nélkül szülte Jézust és a szülés után is szűz maradt. Nem tanította viszont, hogy Mária mentes lett volna az áteredő bűntől csak, hogy személyes bűne nem volt. (Expositio, Lc. 10, 42) Mária szentségességét tovább emelte avval a teóriával, miszerint Éva az ős anyja minden hitetlen embernek, de Mária már a tisztaságot, romlatlanságot (szüzességet) képviselve a keresztény hitre tért emberek szimbolikus anyja. (Expositio, Ps. 48, 15) Krisztológiájában szigorúan az ortodox vonalat képviselve Jézus történelmi valóságát hirdette, elutasítva minden más, pl. doketista, manicheus, vagy misztikus megközelítéseket. (De Fide, 8. 61) 
Mindjobban megerősödött pozíciójának köszönhetően, állandóan rettegésben tartva környezetét: mint egy fekete csuhába bújtatott gonosz démon egyfolytában ott lihegett a császári udvarban, és a tőle eltérő más vallásokat követők ellen hergelte Theodosiust. Ennek a sötét nyomásnak eredményeképpen a császár több mint száz törvényrendeletet léptetett életbe; illegálissá nyilvánította a pogányok, gnosztikusok, zsidók hitét, megtiltva gyülekezésüket, templomaik látogatását, rituáléjuk gyakorlását, végül a puszta létezésüket is megtiltotta. Államellenes bűncselekménynek nyilvánított minden vallástanítást ami eltért az ortodox keresztény dogmáktól és külön rendeletet hozott a bölcsészviták betiltására. Ambrus szünet nélkül követelte a szentélyek rombolását iskolák, jósdák, színházak bezárását, minden apró pogány megnyilvánulás ellen rögtön ingerelte, uszította a császárt. Az ő biztatására Theodosius betiltatta a több mint 1200 éve meglévő Olympiai, Püthiani és Aktiai sportjátékokat.

Ambrus gyűlölete szétsugárzott a birodalomban, példát merített abból minden haragos fanatikus, megértve annak üzenetét: lehet rombolni, gyilkolni, rabolni. A Perzsa határ mellet élte egyszerű életét Calliuicum nevű városka, míg az ottani püspök Ambrus szavain felbuzdulva szerzeteseivel megtámadta a más vallást követő polgárokat, leégette az ottani Valentin gnosztikus templomot és a több száz éves zsinagógát. A tartomány kormányzója a törvényeknek megfelelően eljárást indított a gyilkos, gyújtogató katolikusok ellen, de bizony hiába. Ambrus az esetről értesülve rögtön közbe lépett, a bűnösöket kimosta, és még a kormányzó örülhetett, hogy feje a nyakán maradt. (Gibbon, The decline/fall of the Roman Empire, II. 1)
Kortárs és későbbi keresztény történetírók Theodosiust a 'nagy' jelzővel illették az egyházért tett szolgálataiért. Pedig valójában gyönge jellemű ember volt, aki szerette a nálánál még alacsonyabb értékekkel rendelkező figurákat maga köré gyűjteni, így került közelébe Ambrus és Botherik kapitány. A kicsit hibbant császár érzelmeit, viselkedését nem mindig tudta kontrollálni, amire felhoznám a Thesszalonikai vérengzést. A császár zsoldjában mindig tömegesen lehetett gót martalócokat találni, akik rettegésben tartották a településeket táborhelyeik környékén. Thessalonikában, 390-ben néhányan megelégelték a gótok disznóságait, elkapták és átvágták a torkát a részeges, szadista Botherik kapitánynak. A császár kedvencéért szörnyű bosszút állt: hétezer fegyvertelen embert mészároltatott le, beszorítva őket a város cirkuszába, ahol olyan vérfürdőt rendeztek, hogy bokáig állt a vér mindenhol. Meglepő, hogy nem avatták őt is szenté, mint sötét árnyékát Ambrust. 
Talán érdemes itt röviden megjegyezni; a szent életű atyák mindig is odafigyeltek a pénzre, az anyagi javakra. Álkeresztényi kegyelemet osztogató alakoskodást felvéve, alattomosan, sorra kikényszerítették a gyenge kezü császároktól azokat a rendeleteket, melyek alkalmasak voltak a pogány arisztokrácia kirablására. Teljes vagyonelkobzás vagy jobb esetben 10 font arany büntetés megfizetése bírságát szabták ki annak, aki eretnek személy közreműködését veszi igénybe keresztelés, esküvő, temetés szertartásain. 15 ilyen rablótörvényt ismertet a 'Theodosian Kódból, Godefroy 'Paratitlon' VI. Az állandó kényelmet, biztos jómódú hátteret – ahonnét lehetett értelmetlen tételeken marakodni – valakinek biztosítani kellett, mert az összerabolt vagyon nélkül ezek a bölcs atyák képtelenek lettek volna az emberiségünk fejlődésére kifejtett káros műveleteik végrehajtására. Vegyünk egy olyan példát az anyagi javak mérhetetlen harácsolására, amiről biztos adatunk van: Avila, (Kasztillia) püspöksége évi 20.000 aranydukátot tett püspöke zsebébe, ami akkor egy hatalmas vagyon volt. (Buschings, Geography, II.) 
Igaz, Ambrus nem saját magának, hanem intézményének harácsolt, ő maga szerényen élt, - főleg püspöktársaihoz viszonyítva - azonban mégiscsak palotában lakott, szolgái voltak és nem durva daróc ruhákba öltözködött. Segítette a szegényeket is, de csak azokat akik az ő hitét követték, a pogány családokat, ha alkalma volt rá kegyetlenül tönkre tette, szegénységbe nyomva azokat, akiket élete végéig gyűlölt.
 

Szerző: katolnai  2010.02.04. 16:30 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://egyhazatyak.blog.hu/api/trackback/id/tr171729590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.09.12. 15:30:31

Szórakoztató Valláskritika közösségi oldalon megosztottuk mint ismeretterjesztést.

www.facebook.com/szorakoztato.vallaskritika

katolnai 2011.09.19. 17:52:27

Kedves Ige!

Köszi támogatásod,
üdv katolnai
süti beállítások módosítása